Rövidhírek
DK: Aláírásgyűjtés a közvetlen államfőválasztás ügyében
Minderről Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke beszélt sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott lemondásra kényszerült Novák Katalin köztársasági elnök, mivel tavaly kegyelmet adott egy pedofilbotrányba keveredett személynek. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig ezt ellenjegyezte. Amikor ez az ügy kiderült, mindketten lemondtak pozíciójukról. Varga Judit jelezte, teljesen visszavonul a közélettől, lemondott képviselői mandátumáról is.
Keresztes Csaba úgy véli: mindenki tudja Magyarországon, hogy Orbán Viktor jóváhagyása nélkül nem születnek döntések komoly ügyekben, így kijelenthető, hogy a miniszterelnök feláldozta őket, a szoknyájuk mögé bújt. Az elmúlt három fideszes köztársasági elnökből kettő már megbukott, a DK ezért szeretne közvetlen államfőválasztást – hangzott el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretikA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáért