Rövidhírek
Dr. Csidei Irén a DK jelöltje
A Demokratikus Koalíció Dobrev Klárát jelöli az előválasztáson miniszterelnöknek, míg Zalaegerszegen az 1-es számú választókerületben dr. Csidei Irén orvos, a megyei kórház volt főigazgatója indul. Mint sajtótájékoztatójukon Keresztes Csaba, a DK helyi elnöke jelezte, szeretnék, ha a többi ellenzéki párt képviselői is felsorakoznának jelöltjük mellé, így hat párt képviselőjelöltjeként indulna Csidei Irén, a jelenlegi országgyűlési képviselővel, Vigh Lászlóval szemben.
Mint a DK helyi jelöltje elmondta, jól ismeri a megye lakóinak a problémáit, tudja mi a teendő a következő években. A választókerület településeit felkeresik a közeljövőben és kikérik az ott élők véleményét, javaslataikat pedig beépítik a választási programjukba.
Dr. Csidei Irén 42 éve él Zalaegerszegen, 17 évig dolgozott a kórház fül-orr-gégészetén, majd 18 évig volt az intézmény főigazgatója.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen