Rövidhírek
Edzőváltás a ZTE labdarúgócsapatánál és a kosarasoknál is
A zalai klub vezetői a vereség után úgy döntöttek, hogy az együttest irányító szakmai stáb szerződését felbontják. Távozik a ZTE-től Boér Gábor és csapata.
Az utódot is gyorsan megtalálta a ZTE vezetése Waltner Róbert személyében, aki Zalaegerszegen bajnoki címet ünnepelhetett a zalai klubbal. Az egykor kiváló játékossal egyelőre fél éves szerződést kötött a ZTE. Feladata lesz, hogy a zalai alakulatot bent tartsa az élvonalban.
Edzőt cserélt a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabda csapata is; ismét Heinrich Róbert lett a vezetőedző.
Január 13-án a Falco ellen ült le először a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabda csapatának kispadjára Luca Bechi. Az olasz trénerrel sem ment a csapatnak, legutóbb a közvetlen riválistól, a Jászberény csapatától kapott ki hazai pályán a ZTE. A zalai klub vezetése ezután ismét a vezetőedző váltás mellett döntött. Felbontotta az olasz szakvezető szerződését, és immár a szezonban másodszor Heinrich Róbert másodedzőt, az idény végéig kinevezte vezetőedzőnek. Feladata a csapattal a bent maradás kiharcolása lesz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés -
rovatunk hírei
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a Széchenyisek