Botfa - Mindszenti Ifjúsági Ház
oktató
Iskolához közelítő táborokat szerveztek Botfán
Botfán két turnusban hívták táborozni az iskolába készülő ovisokat, illetve azon iskolásokat, akik kicsit lemaradtak a tanulmányaikban. Domján Nikolett gyógypedagógusként, óvodapedagógusként, Dienes Viktória tanítónőként, Török-Molnár Nikolett szociálpedagógusként állt az ügy mellé.
életmódi
Folytatódnak a téli madárgyűrűzések Botfán
A téli gyűrűzések a legbiztosabb alkalmak az éves madarász programok közül. Tavaly december 30-án volt az utolsó ilyen nyilvános program, mely január közepétől már folytatódik is kéthetente a botfai Mindszenty Ifjúsági Ház parkjában. Dr. Illyés Zoltán biológustól egy kis elmúlt évi mérleget kértünk ennek kapcsán.
zöld
Zöld nap Botfán, környezetszépítés három helyszínen
A Botfai LSC szervezésében „Nagy Zöld Napot” rendeztek a zalaegerszegi településrészen. A környezetszépítés három helyszínen folyt, és az önkéntes akcióhoz több helyi civil szervezet is csatlakozott.
zöld
A Hangyalesen pókokat is megfigyeltek
Természetbúvár táborba invitálták az általános iskolás korú gyerekeket a botfai Mindszenty Ifjúsági Házba. A biológusok vezette izgalmas rendezvényen, mely egy ízeltlábúra utaló szójátékkal a „Hangyaleső” elnevezést kapta, 20 gyermek vett részt.
zöld
Vadon-lesen Botfán
Az Egerszeg Fesztivál külső helyszíneként BioBlitz rendezvényre került Botfán. 24 órán keresztül a lakosság és a szakemberek vették lajstromba a kastélypark és a Válicka patak környékének élővilágát. A program kultúrtörténeti ismertetőkkel társult.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1), Néptánc (16), Idősek Világnapja (5), Street Festival (6), Malenka DIY home (2), táncszínház (1), Szent István Egyetem Georgikon Kar (2), Művelődési Központ, Hévíz (12), Zsálek-Nagy Marianna polgármester (1), Csókay András (1), Boncodfölde (4), A nagykanizsai MEOESZ Kutyaiskola (1), Göcseji Aratónapok (10), fizioterápiás osztály (4), Életfogytiglan (1), Ruzsics Ferenc polgármester (8), verseskötet bemutató (2), Óvoda- és bölcsődefejlesztés (4), programszerkesztő: F.J. (1), Fitt-Mama Studio (4)