Rövidhírek
Egy pontot megérdemeltek volna
ZTE FC: Szappanos - Angyal, Króner, Polényi, Deutsch – Babati(Szatmári 26. p.) Paudits, Végh (Oláh 72. p.) Nagy T., Bedi - Bobál. Vezetőedző: Csató Sándor.
Az első negyedórában a vendégek harcoltak ki mezőnyfölényt, többször veszélyeztették a ZTE kapuját, de eredmény nélkül. A hazaiak elvétve jutottak el a Puskás kapujáig. A folytatásban is az éllovas előtt adódott több lehetőség, s az első félóra végén egy megpattanó lövéssel megszerezte a vezetést. A másik oldalon Paudits hibázott kecsegtető helyzetben. A félidőben a vendégek megérdemelten vezettek. Fordulás után egy aktívabb ZTE lépett pályára. Több lehetőség is adódott a hazaiak előtt, de a vendégek jól lassították a játékot, jól védekeztek. A ZTE küzdött az egyenlítésért, ami még a hosszabbításban is sikerülhetett volna. Az utolsó lehetőséget Deutsch hibázta el.
Az éllovas vendégek ellen a ZTE a második félidőben már többször veszélyeztetett, az egy pontot megérdemelte volna.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben nagyon tiszteltük ellenfelünket. A másodikban már sokkal bátrabban játszottunk, kis szerencsével egyenlíthettünk volna.
Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője:- Megérdemelten nyertünk, több lehetőségünk volt, egy fiatal, jól összerakott csapat otthonában.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - Az első félidőben félénken játszottunk. Szünet után viszont már jóval aktívabban, az egy pontra rászolgáltunk volna.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala