2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Édesanyák adománya a kórháznak

2017. november 16. csütörtök, 17:12
Szerző és fotó: Antal Lívia
Elektromos kisautók, fali konzolos tévék, bőrszékek, digitális mérleg, testzsírmérő és fülhőmérő – mindezen eszközöket és berendezéseket egy zalaegerszegi baba-mama csacsogó közösségi oldal anyukái adományozták a zalaegerszegi Szent Rafael kórház számára.

A gyermekosztályon történt átadáson Korcz Nóra, az adománygyűjtés főszervezője elmondta, egy híradásból látottak alapján buzdult fel azon, hogy a zalaegerszegi kórháznak is legyen ilyen elektromos kisautója. Meglepetésére 70 édesanya jelezte, hogy szívesen közreműködne a jótékonysági akcióban. Az összegyűlt több mint 400 ezer forint felhasználásában dr. Gárdos László osztályvezető főorvos és Pappné Kerkai Bernadett főnővér segített, hogy a kisautókon felüli összeget milyen eszközökre költsék el, a gyermekosztály szükségleteit figyelembe véve.

A főorvos mellett dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója is köszönetét fejezte ki az adományért, ami egy példás összefogás eredménye. Nem minden eszköz került a gyermekosztályra, mert a két elektromos kisautóból az egyiket a fül-orr-gégészeti osztály számára ajánlották fel az adományozók.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)