GébArt

kultúra
GébArt: ritmusok és rezgések
A zalaegerszegi nemzetközi művésztelep ismét otthont adott hét alkotóművésznek, köztük egy határon túli szobrásznak, a kolozsvári Gáspár Szilárdnak.

kortárs
GébArt sokszínűsége a máról szól
A GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep 30. évfordulójára szervezett dupla kiállítás záróeseményeként mutatták be az alkotótelep életét felvillantó jubileumi katalógust. A kötetbemutatóra a Keresztury VMK-ban került sor. Az eseményen részt vett Bali Zoltán alpolgármester, Prokné Tirner Gyöngyi művészeti titkár, valamint Horváth M. Zoltán, az alkotótábor művészeti vezetője.
kortárs
Géb'Art 30: missziója volt a művésztelepnek
A Géb’Art Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep elmúlt 30 évben készült munkákáiból, illetve annak elődjét, az Egervári Művésztelepet prezentáló alkotásokból válogattak két kiállításra valót a jubileum alkalmával a szervezők. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben kizárólag a zalaegerszegi művészek mutatkoznak be. A Keresztury VMK Gönczi Galériájában pedig az ország más pontjain, illetve külföldön élő, egykori táborlakók munkáiból látható nagyon vegyes tárlat. Mindkét esetben október másodikáig láthatók a kiállított művek.

kortárs
29. GébArt: valóság vagy belső őrület
Bár a zárókiállításra invitáló plakáton mindegyikük a saját (egyen)kalitkájába van zárva, az idei GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep témája mégis a „Kapcsolódások” volt.

kortárs
A park a művészi szabadság szimbóluma
Virtuálisan is bejárható a GébArt-i szoborpark. A tó melletti zöld területen több év alatt létrejött szabadtéri kiállítóhely az 1990-es, 2000-es évek GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepének fa-, fém- és kőszobrászati alkotásait mutatja be.

GébArt 2015-2019
Az elmúlt öt évet összegző kiállítás nyílt a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep anyagából.

kortárs
GébArt: a sokszínűség teljessége
Öt meghívott képzőművész részvételével zajlott le az idei GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. A Gébárti-tó partjára immár 28. alkalommal várták az alkotókat, akik ezúttal a festészetben és a tűzzománc technikáiban mélyedtek el a kéthetes tábor alatt. A művészeti vezető ezúttal is Budaházi Tibor festőművész volt.

Egy másik világ - Válogatás a GébArt-i gyűjtemény anyagából
Európán kívüli képzőművészek munkáiból nyílt tárlat a Keresztury VMK Gönczi Galériájában, mely május 28-ig látogatható.

kortárs
Európán túli sokszínűség; festményeken
Európán kívüli képzőművészek munkáiból nyílt tárlat a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A mexikói, indiai, iráni, dél-koreai alkotók bár más-más stílusban alkotnak, egy közös pont van az életükben; a Gébárti-tó.

kortárs
Test és víz érintkezése
Vízbe merülni jó, különösen kánikula idején. Sőt, már az is üdítően hat, ha ilyen témájú képeket, netán festményeket nézünk. Vízélmény és Merülés a címe Tánczos György festőművész új sorozatának is, melyek a közelmúltban véget ért GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepen készültek.

kortárs
Megnyílt a 27. GébArt-i művésztelep
Huszonhetedik alkalommal nyílt meg a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. A Kézművesek Házában rendezett kéthetes alkotótáborban hat művész vesz részt. Zalaegerszeget, a tábort vezető Budaházi Tiboron kívül, Tánczos György festőművész képviseli.

kortárs
Stilizált, sokszínű Emlék-képek
A tárlat megnyílt, ami viszont azt jelzi, hogy bezárt a 26. alkalommal megrendezésre kerülő GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. A festészeti alkotótáborban az „Emlék-képek” kerültek fókuszba; idén ugyanis ez volt a hívószó.

GébArt 2017
Péntek este került sor a XXVI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállítására. Az idei alkotótáborban - melyet Budaházi Tibor festőművész vezetett - hat képzőművész vett részt. Zalaegerszeget ezúttal Szényi Zoltán festőművész képviselte. A zárókiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg.

kortárs
Emlék-képek a művésztelepen
Spontán művészi graffitizéssel vette kezdetét az idei GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. Az immár 26. alkalommal megrendezésre kerülő nyári alkotótábor egyik résztvevője, Tarcisio Viriato (brazíliai festőművész) a Kézművesek Háza szomszédságában álló kistraktor garázsnak a falait használta „vászonként”.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
VALAHOL EURÓPÁBAN (1), Anyaság és testvérérkezés (1), Tvrtko (6), Belga Étterem és Söröző (8), Szakképzés (12), e-roller pont (1), Tapasztalatcsere (1), Templomlátogatások (2), Iván Dental Fogászat (1), Díszgalamb kiállítás (1), Szív City (1), Vadim Shuvalov, Szurgut polgármestere (1), Farkas Tiborné polgármester (2), EFQM (Európai Minőségmenedzsment Alapítvány) (1), Építőipar (8), Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége (4), Nemzetközi Tótszerdahelyi Családi Rétesfesztivál (1), Bölcsődefelújítás (1), autóstalálkozó (7), Tátrai Miklós (1)
1-20 21-40