Rövidhírek
Évzáró dialógus a KÉSZ-nél
A programon a Mindszenty-iskola diákjainak ünnepi műsora és a közös imádság után Illés Csaba csoportelnök mondta el évzáró gondolatait, melyek a csoport küldetését hangsúlyozták.
- Nehéz történelmi időben, erős hittel, imádságos lélekkel, a szeretet parancsát követve fordulunk embertársainkhoz. Visszatérünk az alapgondolathoz, mely szerint a közösségeknek keresztényi szeretetben kell működnie, a célokat együttműködésben megvalósítaniuk. A keresztény értelmiséget fokozottan is kötelezik ezek a missziós parancsok. Feladatunk kettős küldetés. Egyrészt egy belső misszió, kellő tartás, önbecsülés és hitbeli tájékozottság. A külső misszió pedig a társadalom felé képviselni a keresztény megoldási lehetőségeket.
A köszöntőt követő pódiumbeszélgetésen részt vett Gaal Gergely, a Dialógus Alapítvány alapítója, dr. Brummer Krisztián a soproni KÉSZ elnökségi tagja és Pete Polgár Máté rédicsi plébános, író. Moderátor dr. Császár Zoltán a Pro Civitate Dei Egyesület elnöke volt.
A rendezvény agapéval zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás