2025.07.11., péntek - Nóra, LiliZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Göcsej Filmszemle tizenhetedszer

2021. október 11. hétfő, 17:44
Sajtóközlemény/ZTV
Tizenhetedik alkalommal szervezte meg idén a Göcsej Filmszemlét a Zalaegerszegi Televízió.

A Göcsej Filmszemle Lovass Tibor, a ZTV volt ügyvezetője és Szalay Annamária, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács néhai elnökének kezdeményezésére indult el 2005-ben. Kezdetben a Zalaegerszegi Televízió stúdiója adott otthont a vetítéseknek, majd a zalaegerszegi Art mozi vált állandó helyszínné. 

2015 óta Szalay Annamária emléke előtt tiszteleg a rendezvénnyel a Zalaegerszegi Televízió. A szemle fődíja Németh János, Kossuth-, és Munkácsy-díjas keramikusművész alkotása.

A Göcsej Filmszemlét idén is a Nemzeti Filmintézet támogatásával sikerült megvalósítani. A tőlük kapott forrásnak – 3 millió forint - köszönhetően adunk át komoly pénzdíjakat az egyes kategóriák legjobbjainak. 

A XVII. Göcsej Filmszemlére 87 filmmel neveztek négy kategóriában. A legtöbb pályázat – 29 - dokumentumfilm kategóriában érkezett. Emellett 21 kisjátékfilmet, 23 filmetüdöt és minden korábbinál több, 14 ifjúsági kategóriás filmet tekintett meg a háromtagú zsűri: Koltay Gábor filmrendező, Lovass Tibor, a Göcsej Filmszemle alapítója és Szaknyéri András, a hévízi Fontana Mozi egykori vezetője. 

A több, mint 26 órányi filmválogatás sorában a legrövidebb alkotás egy alig több, mint 1 perces (01:11) filmetűd. A leghosszabb egy 1 óra 39 perces dokumentumfilm, mely a zsűri elismerését is kivívta. 

A XVII. Göcsej Filmszemlének számos visszatérő alkotója van. Több határainkon túli alkotó is nevezett, köztük a szerbiai Zentáról és Szabadkáról, Erdélyből Marosvásárhelyről, és Ausztriából Bécsből. 

A legjobb filmeket 2021. október 9-én szombaton láthatta a nagyközönség a zalaegerszegi Art moziban.

Az ünnepélyes díjátadóra az este folyamán került sor, melyen a Nemzeti Filmintézet képviselője mellett részt vesz Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. A fődíjas film készítőjének járó díjat ezúttal is Szalay Annamária keresztlánya, Anna adta át. Ezt követően láthatta a közönség a fődíjas alkotást. 

Az idei év újdonsága, hogy az Art mozis vetítéssel párhuzamosan a Zalaegerszegi Televízió csatornáján is megtekinthető volt a teljes versenyprogram.

 

Díjazottak

Fődíjas film: 

Somossy Barbara: Ha van még idő

Dokumentumfilmek:

1. Bácskai Gabriella - Dányi Lajos: Citromsziget
2. Zajti Ferenc: Autóstoppal a szabadság felé
3. Kovács István: Az Ispotály - Szárnyak Sorsa

Kisjátékfilmek:

1. Németh Kende Bertalan: SOS SMS
2. Dóczé Péter: Dilemma
3. SVUNG - Bécsi Magyar Színkör: E-mail szerelmeseknek

Filmetűdök:

1. Farkas Péter: Vadváltó
2. Agárdi Gábor - Miskolci Rolland: Szalonspicc
3. Zajti Gábor: Továbbadott örökségünk - A baki Falutéka

Ifjúsági filmek:

1. Ujvárosi Áron: KaranTÉBOLY
2. Szabó Zoltán Bendegúz: Brave New World
3. Báló Andor: Bárcsak

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)