Rövidhírek
Jelentős beruházás kezdődött a Kertvárosban
A Hegyalja utca 46-52. és a Nemzetőr utca 1-11. háztömbök által határolt parkolók és lakóút burkolata újul meg. 242 méter hosszúságú szakaszt aszfaltoznak le, átlagosan 5 méter szélességben. Az itt lévő parkolók néhány hellyel bővülnek, szabványosítják és térkőburkolattal látják el ezeket a kivitelezők, mintegy 841 négyzetméter nagyságú területen. A középszigeten az eddigi párhuzamos helyett merőleges beállásúak lesznek a parkolók, melyek száma 70-re növekszik (közte egy mozgássérültek számára fenntartott hely is létesül majd).
A beruházással együtt a tömbbelsőben található szennyvízcsatorna-hálózat egy része is megújul. A jobb csapadékelvezetés érdekében a víznyelőaknákat kitisztítják, fedlapot cserélnek, és négy új akna is épül. A fejlesztések bruttó 136 millió forintból valósulnak meg, ezzel jelenleg ez a beruházás a legnagyobb mértékű a Kertvárosban, jegyezte mega Balaicz Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón. Egyben elismerte a térség képviselőjének, Orosz Ferencnének az átgondolt, szisztematikus fejlesztő munkáját, az odafigyelését a településrész igényeire.
Orosz Ferencné elmondta, a nevezett lakóházak 1983-1987 között épültek, azóta jelentősebb útjavítás itt nem történt, miközben nőtt az itt parkoló, közlekedő autók száma. A forgalmat és az igénybevételt a közeli közkedvelt játszótér látogatottsága is növeli. Ezért is fogadták örömmel a Kovács Károly Városépítő Program és az önkormányzat támogatását.
Szak Tibor, a polgármesteri hivatal út- és közműépítési csoportjának vezetője pedig többek között a fentebb felsorolt műszaki adatokat ismertette a szeptemberig tartó felújítási munkákkal kapcsolatban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán