Rövidhírek
Jó játékkal győzelem
ZTE: Zöldesi - Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi - Farkas II. B. (Hudák 82. p.), Kocsis, Barczi, Grumics, Kiss (Gajdos 77. p.) - Bobál (Novák 88. p.) . Vezetőedző: Dobos Barna.
A mérkőzés előtt a sérült Babati Benjamint köszöntötték a ZTE-ben szerzett 50. gólja alkalmából. A vendégek eddig kiválóan szerepeltek a tavasz során, így nem várt könnyű mérkőzés a ZTE-re. A hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, azonban a fővárosiak sem csak a védekezéssel törődtek. A zalaiak az első negyedóra végén szerezték meg a vezetést. Nem sokkal később Bobál hibázott kecsegtető helyzetben. Majd Kiss lőtt kapufát, ami mutatta, hogy a ZTE irányítja a játékot. Az első 45 percben a zalaiak több gólt is szerezhettek volna. Szünet után a vendégek voltak egy ideig aktívabbak, többet birtokolták a labdát. A legjobbkor érkezett a ZTE második gólja, amely után át is vette az irányítást. Gajdos hibázott nagy helyzetben, majd a mérkőzés zárásaként a csereként éppen beállt Novák tette fölényessé a zalaiak sikerét..
A jó képességű fővárosiak ellen a ZTE ezúttal a mérkőzés nagy részében irányította játékot és megérdemelt győzelmet aratott. Négy pontos előnnyel várhatja a Gyirmót elleni csúcsrangadót.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője: - Teljes mértékben elégedettek lehetünk. Jól játszottunk, gólokat rúgtunk. Sokat tettünk a sikerért, különösen az első félidőben.
Lipcsei Péter, a Soroksár vezetőedzője: - Azt kértem a csapattól, hogy a mérkőzés elejét húzzuk ki kapott gól nélkül, nem sikerült. A második félidőt ugyanígy kezdtük. Voltak jó időszakaink, de gólt nem sikerült szereznünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala