Rövidhírek
Jobb volt a hazai csapat
ZTE: Szappanos - Angyal, Króner, Polényi, Deutsch - Végh (Szatmári 46. p.), Nagy T., Paudits (Kretz 67. p.), Jakab (Ekler 88. p:), Bobál. Vezetőedző: Csató Sándor.
Az első negyedórában a vendégek játszottak mezőnyfölényben, de helyzeteket nem tudtak kialakítani. Az egerszegiek első lehetősége után a kapufa mentette Jakab lövését. Ezután a ZTE átvette a játék irányítását, fölényét újabb helyzet jelezte. A félidő hajrájában megérdemelten szerzett vezetést a hazai csapat. Az utolsó öt percben a szabolcsiak játszottak enyhe fölényben, de eredmény nélkül. Fordulás után rövid ideig tartó mezőnyjátékot követően egy remek átadás után növelte előnyét a ZTE. Gyorsan jött a vendégek válasza, a Nyíregyháza mezőnyfölénybe került, főleg Takáccsal nehezen boldogultak a hazai védők. A vendégek azonban túlzottan is kitámadtak, s egy remek kontra végén biztossá vált a ZTE sikere.
A küzdelmes, sok hibával tarkított mérkőzésen a hazaiak végig jobban koncentráltak és megérdemelten nyertek a mezőnyben szépen játszó, de a kapura kevés veszélyt jelentő vendégek ellen.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Megdolgoztunk a győzelemért. A mérkőzés nagy részében koncentráltan játszottunk, a vendégek szépítő gólja után esett vissza a játékunk. A mérkőzés összképe alapján megérdemelt a sikerünk.
Véber György, a Nyíregyháza edzője: - Több játékosom ma is gyengén teljesített, úgy látszik, változtatni kell a csapaton. A védelmünk továbbra is sokat hibázik, így nem lehet mérkőzést nyerni.
Jakab Dávid, a ZTE játékosa: - Egy jó csapatot győztünk le. Fegyelmezetten, taktikusan játszottunk. Örülök, hogy két góllal járulhattam hozzá a csapat sikeréhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala