Rövidhírek
Vereség a rangadón
A rangadón a hazaiak kezdtek jobban, Zöldesi védett egy éles lövést az elején. A Kaposvár jóval agresszívabban játszott és többet birtokolta a labdát. A félidő közepén újabb hazai lehetőség után a labda elkerülte a ZTE kapuját. A zalaiak a harmincadik percben veszélyeztettek először, Bobál lövését védte a hazai kapus. Nem sokkal később újabb somogyi lehetőség maradt ki. Egy kontra után Babati hibázott százszázalékos helyzetben. A félidő hajrájában egy lövést ütött a léc fölé Zöldesi. A szögletből a tisztán hagyott Hegedüs megszerezte a vezetést a Kaposvárnak, 1-0.
Fordulás után valamivel jobban csipkedték magukat a vendégek, de helyzetbe nem sikerült kerülniük. Két gyenge egerszegi lövést védett a hazai kapus. Azután az öt perce beállt Farkas rálépett Hadaró lábára, Kassai túl szigorúan kiállította. Érdekes módon a kiállítás után a ZTE erőteljesebben támadott. A Kaposvár kontrára rendezkedett be, az egyik végén a zalai kapus védett bravúrral. Tíz emberrel is mezőnyfölényben játszott a zalai csapat. Zárásként Babati lövését védte a somogyiak kapusa.
A rangadót megérdemelten nyerte a Kaposvár, a találkozó nagy részében jobban játszott, többet birtokolta a labdát, több helyzete akadt. A ZTE kevés lehetőségét kihagyta, nem sikerült visszavágnia az őszi vereségért. Nagyon kemény csata várható a feljutásért.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője: - Nehezen lendültünk játékba. Döntő szituációkban hibáztunk. Itt Babati helyzetére, Farkas kiállítására gondolok. Fordulás után az eredmény megtartására törekedett a Kaposvár, sikerrel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala