Rövidhírek
Közműcsere és útfelújítás
A Modern Városok Programon belüli Kovács Károly Városépítő Program újabb helyszíne a Szent László utcát érintő beruházás (1. kép), amit a Dobó Katalin és a József Attila utcák közötti közel 60 éves acél ivóvíz-gerincvezeték rossz műszaki állapota indokol. A Zalavíz Zrt. által végzett kivitelezés során kemény polietilén anyagú csőre cserélik az ingatlanokhoz leágazó bekötővezetékkel együtt. A projekt költsége bruttó 19 millió forint.
A sajtóbejáráson Balaicz Zoltán polgármester a Kovács Károly Városépítő Program jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, ez az állami támogatás lehetőséget ad más utcák közműveinek felújítására a KEHOP projekt által érintetteken kívül. Ez történik most a Szent László utcában, tette hozzá, kiemelve azt, egymást érik a beruházások ebben a városrészben is.
Két éve adták át a Zrínyi Miklós utcában megépült négy kilométer hosszúsági kerékpárutat, idézett fel egy korábbi fejlesztést Galbavy Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője. Mint mondta, a Szent László utcai ivóvíz-rekonstrukció mellett ugyanilyen munkálatok történtek a József Attila utcában, ahol a csapadékvíz-elvezető rendszert is felújították. Jelenleg már az út és a járda helyreállításán dolgoznak a szakemberek (2. kép). Mindeközben a Rózsák terének rekonstrukciója is zajlik. A Szent László és a Tomori Pál utcákban 34 térköves parkolót létesítenek majd a kórház körüli parkolási gondok enyhítésére. Az önkormányzati képviselő végül reményét fejezte ki, hogy a Kovács Károly Városépítő Programban a Kikelet utca felújítása is megtörténhet az elkövetkezőkben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen