Rövidhírek
Már nem Bencze Tamás a ZTE KK vezetőedzője
A mai nappal felmentettük a vezetőedzői teendők ellátása alól Bencze Tamást - adta hírül közleményében a vezetőség.
Nehéz döntés volt számunkra, hiszen Bencze Tamás játékosként és vezetőedzőként is sokat tett a ZTE KK-ért. Bencze Tamás a 2015/2016-os szezon előtt az előző idényben utolsó előtti, 13. helyen végzett gárda irányítását vette át és vezette vissza már első évben a magyar bajokság felsőházába. A következő szezont pedig sokáig nem feledik csapatunk szurkolói, bronzéremig jutott az együttessel, edzőként is beírta nevét a Klub történelmébe.
Az idei szezonban sajnos elmaradt a mindannyiunk által várt eredményes szereplés, ez tette szükségessé a váltást. E döntéstől függetlenül Bencze Tamásra továbbra is ZTE családtagként tekintünk, és további edzői pályafutásához sok sikert kívánunk. Az új vezetőedző kinevezéséig az együttes munkáját Heinrich Róbert irányítja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata