Rövidhírek
Megújult és bővült a zalaegerszegi birkózócsarnok
Az 1969-ben létrehozott és 1970-ben bejegyzett ZBSE 1982-ben költözött be a mostani helyére és az elmúlt évtizedekben eredményes utánpótlás-nevelő munkát végeztek az itteni edzők.
A közelmúltban kívül és belül egyaránt megújult az épület, mely új szárnnyal és így új helyiségekkel gazdagodott. A 82 millió forintos fejlesztés során modernizálták többek között az öltözőket és vizesblokkokat. A felújítás az állam, az önkormányzat, a Magyar Birkózók Szövetsége és a ZBSE összefogásának köszönhetően valósulhatott meg.
A szerdai ünnepélyes átadáson részt vett többek között Németh Szilárd államtitkár, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő és Gerencsér Zoltán, a ZBSE vezetőedzője, aki a résztvevőket köszöntve a helyi birkózás történetét is felelevenítette.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapjánZalai lakástüzek: kilenc hónap alatt 4 halott a megyébenSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlésEgymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le ZalábanVereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőt -
rovatunk hírei
A fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapjánZalai lakástüzek: kilenc hónap alatt 4 halott a megyébenSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlésEgymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le ZalábanVereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőt top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólMúzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnalKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenSaját társasjátékot fejlesztett a Deák-könyvtárÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévMonokróm fotók a Deák Ferenc-könyvtárbanMegalakult a Zala vármegyei közgyűlés