Rövidhírek
Műfüvön rúghatják a bőrt
Gecse Péter, a városrész önkormányzati képviselője, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntőjében felidézte, az elmúlt években úgy a lakók, mint a Páterdombi LSC részéről többször szóba került, hogy szükség lenne egy sportpályára. Az önkormányzat a kérésre reagálva forrásokat különített el, majd élt az MLSZ pályaépítési programjának pályázati lehetőségével. Az előkészületi munkákra az önkormányzat közel tíz millió forintot biztosított, ezen felül állta a 27 millió forintos építési költség harminc százalékát.
Átadták Páterdomb új sportpályáját
A sportpálya közösségi térként generációk találkozóhelye lesz, és persze remek helyszíne a komoly múlttal rendelkező páterdombi utcabajnokságoknak. A program újjáéledését szolgálva első alkalommal rendezték meg a páterdombi labdarúgótornát, helyi kötődésű játékosokkal.
Az átadási ünnepségen Vigh László folytatta a köszöntők sorát. Az országgyűlési képviselő méltatta a riói paralimpián érmet szerzett hazai sportolók teljesítményét, majd az önkormányzat illetve a városvezetők sport iránti elkötelezettségét emelte ki.
Balaicz Zoltán polgármester azt hangsúlyozta, a zalaegerszegiek büszkék lokálpatrióta identitásukra, ugyanakkor meg tudják élni helyi, botfai, andráshidai, belvárosi vagy éppen páterdombi kötődéseiket is. Beszélt arról is, hogy Páterdomb soha nem volt önálló település, de ahogy a város növekedett, úgy vált annak egyik fontos részévé. Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztés valósult meg a páterdombi városrészben, melyek folytatódnak az elkövetkező években.
Sipos Jenő szóvivő elmondta, a Magyar Labdarúgó Szövetség 2010-ben két fontos stratégiai célként határozta meg a tömegesítést, illetve új focipályák létrehozását a magyar futball helyzetének javítása érdekében. Ennek köszönhetően a korábbi 100 ezer helyett most 200 ezer fiatal rúgja a bőrt Magyarországon. S hogy legyen hol focizni, az MLSZ pályaépítési programot is indított. A mai követelményeknek megfelelő futballpályák több funkciót töltenek be, szabadidős sportolásra ugyanúgy alkalmasak, mint egyesületek, vagy iskolák sportprogramjának segítésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán -
rovatunk hírei
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isHány köztéri szobor fér el a városban?Növekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségében