Rövidhírek
Rezsi–Stop fórum Egerszegen
Hozzátette: Az MSZP-nek van megoldási javaslata, amivel a válságot csökkenteni, az emberek terheit enyhíteni lehet. A megoldásról szól a Rezsi-Stop fórum, melyre Zalaegerszegen november 22-én 17 órakor kerül sor az MSZP közösségi házában. Vendégek lesznek: Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, azt MSZP társelnöke, Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke, valamint dr. Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője.
Góra Balázs beszámolt még a közelmúltban lezajlott pártkongresszus legfontosabb megállapításairól. Ezek a következők: Az MSZP a magyar szociáldemokrácia pártja, az igazi baloldali párt. A párt alapvető megújítása a feladat, a cél pedig az elégedetlenek összefogása. Az MSZP belső működését, szervezeti életét nyitottabbá kell tenni. A szociális érzékenység, esélyegyenlőség és a demokratikus berendezkedés új egységét kívánják megteremteni Magyarországon – sorolta az MSZP helyi elnöke.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen