Rövidhírek
Segítség a balesetet szenvedett családanyának
Az adományt Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke hozta Zalaegerszegre és adta át az albérletben, nehéz körülmények között élő családnak. Az eseményt megelőzően sajtótájékoztatót tartott, melyen elmondta: évente mintegy húszezer munkahelyi baleset történik, ennek ellenére a kormány leépítette a munkavédelmi rendszert. 2010 előtt 1027 munkaügyi ellenőr dolgozott az országban, jelenleg 300-an vannak. A munkavédelmi szabályokat fellazították, nem kötelező a munkavédelmi oktatás és a munkaegészségügyi ellenőrzés sem.
Illusztráció
A politikus hozzátette: hasonló a helyzet a gyermekvédelemmel is. Tudja-e kezelni az ilyen eseteket a túlterhelt gyermekjóléti rendszer. A zalaegerszegi baleset tehát több kérdést is felvet.
A tájékoztatón Kiss Ferenc, az MSZP városi szervezetének elnökségi tagja arról szólt, hogy a rokkant, háromgyermekes asszony (a két kisebb gyermeke 6 és 13 éves) nagyon nehéz körülmények között él és albérlet helyett szükségük lenne szociális bérlakásra. Kérésüket továbbították a város polgármesterének, aki felajánlotta segítségét a megoldásra váró kérdésben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között