Rövidhírek
Szabolcs Péter lesz a város Díszpolgára
Az első alkalommal kiadott Sport Mecénása díjat a Zalakerámia kapja.
Minderről Balaicz Zoltán tájékoztatta a sajtó munkatársait a csütörtöki közgyűlés után. A napirendi pontok közül a polgármester elsőként gazdaságfejlesztési döntésekről számolt be. Mintegy 900 millió forintos költséggel hulladékválogató valósul meg Buslakpusztán. A beruházás a 3BHungaria Kft. innovatív fejlesztésének köszönhető. Szakmailag kiemelkedő újításról van szó, amely 21. századi lehetőséget nyit meg. Az önkormányzat által biztosított területen épülő, évente 40 ezer tonnás kapacitású válogató révén harmadával csökkenthető a hulladék mennyisége, és várhatóan húsz új munkahelyet is jelent majd a működtetése. A közgyűlés támogató nyilatkozatot adott a Modern Városok Program keretében Zalaegerszegen létesítendő logisztikai központ és konténerterminál megvalósításához. A mintegy hatmilliárd forintos állami beruházással sokat javulhat Zalaegerszeg nemzetközi versenyképessége és befektetés-támogató vonzereje.
Balaicz Zoltán utalt arra, hogy Zalaegerszeg a Zalaszentivánnal szomszédos területen, közvetlenül a szlovén-magyar vasút elágazásánál valósul meg a terminál. A közeli sármelléki nemzetközi repülőtér és az azt is érintő leendő R76-os gyorsforgalmi út együtt ideális helyszínt teremt. A logisztikai központ és konténerterminál megvalósításához szükséges minden hatástanulmány elkészült, így hamarosan a kormány elé kerülhet az előterjesztés. Szólt arról is, hogy a Flextronics saját beruházásban új, 2200 négyzetméteres csarnokot épít. A hárommilliárd forintot meghaladó beruházással autóiparhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési részleget alakít ki.
A polgármester beszélt arról is, hogy az állami MVM Zrt. pályázatának eredményeként másfél hektáros területen fél megawattos napelem-park létesül. A leendő járműipari tesztpálya mellett épülő létesítmény kapcsolódik a „Zöld város” és Smart City programhoz.
A sajtótájékoztatón elhangzott még a volt ZÁÉV munkásszálló felújítása is. Lehetőség van a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán indulni. A tervek szerint mintegy 150 főt befogadó, 21. századi, színvonalas szállót alakítanának ki. A beruházás 600 millió forintba kerülne, ennek 60 százalékát az állam biztosítaná sikeres pályázat esetén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala