Rövidhírek
Szünet után jobb volt a hazai csapat
ZTE: Szappanos - Angyal, Kovács, Polényi, Deutsch - Babati (Patvaros 58. p.) Végh (Szatmári 58.p.) Nagy T., Bedi - Paudits, Bobál (Ekler 81. p.). Vezetőedző: Csató Sándor.
A középmezőnyben tanyázó csapatok találkozóján a mérkőzés elején Szappanos védett bravúrral. A másik kapunál Babati beadásáról maradtak le a társak. A folytatásban a két tizenhatos között hullámzott a játék. A ZTE a félidő közepén átvette a játék irányítását, de sokra nem ment vele. Bedi és Babati hagyott ki kisebb gólszerzési lehetőséget.
Fordulás után gyorsan megszerezte a vezetést a hazai együttes. A ZTE védelme nagyot hibázott, a vendégek addig sem nagyon hatékony támadó játéka tovább romlott. A találkozó hajrájában a jóval motiváltabb Tisza-parti alakulat Tóth L révén bebiztosította megérdemelt győzelmét. Az utolsó előtti percben Paudits gólja jelentette a szépítést.
Az első félidő kiegyenlített játéka után a hazaiak a második félidőben nagyobb sebességre kapcsoltak és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést a visszaeső ZTE ellen. A zalai csapat vereségével már a 11. helyre csúszott vissza a tabellán.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Nem úgy sikerült a találkozó, ahogy elterveztük. A párharcokat elvesztettük, a helyzeteket kihagytuk, hetek óta ez megy.
Szappanos Péter, a ZTE kapusa: - Saját magunkat vertük meg, egy gyengébben játszó Szolnoktól kaptunk ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala