Rövidhírek
Teke világ kupa: horvát és német arany Zalaegerszegen
A férfiaknál a német Zerbst lett VK-győztes, miután a döntőben 8-0-ra nyert a szlovák Podbrezova ellen. A férfiak mezőnyében is volt magyar siker: a bronzérmes olasz KK Neumarkt játékosa, Kiss Tamás, aki olasz színekben versenyzik, 741 fás teljesítményével a torna legeredményesebbje lett.
Közben a szerbiai Apatinban is ünnepelhettek a magyarok: az NBC Kupában a Rákoshegyi VSE csapata felállhatott a dobogóra, miután harmadikként zárt.
Bátor Gábor szerint Magyarország ismét bizonyított, mint házigazda. „Úgy gondolom, hogy az elmúlt napokban sikerült itthon is ráirányítani a figyelmet a sportágra. A nemzetközi delegációktól pedig csak pozitív visszacsatolást kapunk. Mindenki elégedetten távozott Magyarországról. Külön köszönet a szervező csapat minden tagjának, és a zalaegerszegieknek is” – fogalmazott a Magyar Teke Szakági Szövetség főtitkára.
A VK-n mindkét magyar csapat kvalifikálta magát a legrangosabb európai kupasorozatba, a Bajnokok Ligájába. A férfiak mezőnyében a Szegedi TE a 7., a nőknél pedig az Ipartechnika Győr a 8. helyen végzett. A hazai együtteseknek ezekkel a helyezésekkel sikerült kivívniuk a BL-indulási jogot.
Zalaegerszegen 15 ország 28 egyesülete versenyzett az elmúlt öt nap alatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás