Rövidhírek
Igazságos döntetlen
ZTE: Fadgyas - Angyal, Kovács, Forgács, Deutsch - Babati (Szabó 90. p.) Szatmári (Ekler 87. p.) Kretz, Bedi, Oláh - Bobál. Vezetőedző: Csató Sándor.
A Vác pályáját felújítják, így Dunaújvárosban rendezték a mérkőzést. A ZTE-ből négy játékos - Króner, Nagy T., Jakab és Polényi - hiányzott sárga lapos eltiltások miatt, valamint Paudits sérülés miatt hosszú időre kidőlt. A vendégeknél Szappanost kivéve utánpótláskorú labdarúgók ültek a cserepadon.
Az a mérkőzés elején a hazaiak játszottak enyhe mezőnyfölényben. Az első vendéglehetőséget Bobál hagyta ki a 20. percben. A második negyed óra kiegyenlített játékot hozott, de a kapuk nem igazán kerültek veszélybe. A félidő hajrájában ismét a hazaiak domináltak, de különösebb helyzetük nem akadt. Szünet után folytatódott a Vác lendülete, de a ZTE jól védekezett. Egy-egy kontra végén helyzetbe kerültek a zalaiak, amelyeket azonban kihagytak. A találkozó hajrájában a Vác többször veszélyeztetett, de Fadgyas bravúrral védett.
A találkozó kiegyenlített játékot hozott. Helyzetek mindkét oldalon akadtak, így az eredmény igazságosnak mondható.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Küzdelmes mérkőzésen, az elejénés a végén voltak helyzeteink. A pálya és a meleg többet ennyit engedett. Igazságosnak tartom az eredményt.
Bedi Bence, a ZTE játékosa:- A mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta, ennek ellenére megítélésem szerint több helyzetünk volt. Tipikus egygólos mérkőzésen egyik csapat sem tudta bevenni a másik hálóját, így minden bizonnyal a 7. helyen zárjuk a bajnokságot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban