Rövidhírek
Választási eredményekről Keszthelyen
Keszthelyen Nagy Bálint 54,89 százalékkal, 655-tel több vokssal nyert Czuth Zoltán Lászlóval szemben. A Fidesz-Kdnp pedig a tíz közgyűlési székből hetet elnyert.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok száz százalékának összesítése után, 3676 szavazattal: Nagy Bálint (FIDESZ-KDNP) lett Keszthely polgármestere. A Balaton fővárosában 17 szavazókörbe várták a helyhatósági választásra érkezőket. A részvétel némileg elmaradt az országos átlagtól, a névjegyzékben szereplők 42.53 százaléka járult az urnákhoz. A voksolást zavaró rendkívüli eseményről nem számolt be a város jegyzője, a helyi választási iroda vezetője. Az 1-es számú egyéni választókerületben (evk) 50,71%-kal Dékány Péter Tamás, a KÉVE jelöltje nyert képviselői mandátumot.
A 2-es evk-ban szoros küzdelemben alig néhány szavazattal Csótár András a Fidesz-KDNP jelöltje, győzött 50,16% százalékkal. A 3-as választókerület is kormánypárti diadalt hozott Raffai Róbert Zsoltné számára, aki 485 vokssal, 52,49%-ot ért el a voksolási versengésben ellenfelével szemben. A 4-es evk-ben három jelölt közül, 46,73%-kal a Fidesz-KDNP jelöltje: Vozár Péterné lett győztesként kihirdetve. A Zámori 5-ös evk-ben is a Fidesz-KDNP indulója kapott több: 514 voksot. Itt Horváth Tamás 58,74%-os arányban győzedelmeskedett. A 6-os számú egyéni választókerületben szavazategyenlőség alakult ki. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján Molnár Tibor János és Dósa Zsolt is egyformán 384 szavazatot kapott. Amennyiben ebben a választókerületben jogerős döntés születik a szavazategyenlőségről, úgy időközi választást kell tartani 120 napon belül. A Fidesz-KDNP és a KÉVE mellet egy független jelölt is elindult a 7-es választókerületben, de az újrázó Nemes Klára kormánypárti képviselőt egyiküknek sem sikerült megszorongatnia. A Kertvárosi 8-as evk-ben is hárman mérettették meg magukat. A jelöltek közül dr. Ifi Ferenc 45,23%-ot szerzett, így a Fidesz-KDNP jelöltje képviselheti továbbra is az itt élő polgárokat. Három, kompenzációs listás képviselő foglalhat majd helyet az új keszthelyi képviselőtestületben. Az október közepén fennálló, a jogorvoslati határidő letelte előtti jogi helyzet szerint, egy főt a Fidesz-KDNP, kettőt pedig a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület jelölhet.
A keszthelyiek voksai is beleszámítottak a Zala Megyei Közgyűlés összetételébe. A megyében az összesített adatok szerint 52.37 százalékos volt a részvétel. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt koalíció listájára a szavazatok 61,34 %-a érkezett. Mind a Jobbik mind a Demokratikus Koalíció átlépte a tízszázalékos küszöböt. A sorrendben őket a Momentum, a Mi Hazánk és az MSZP követi. A rendelkezésre álló 15 mandátumból 11-et a Fidesz-KDNP szerzett meg. A Jobbik kettő főt, a DK és a Momentum pedig egy-egy képviselőt küldhet a megyegyűlésbe.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban