Rövidhírek
Vereség a főpróbán
ZTE: Szappanos (Fadgyas) - Angyal (Rózsa), Króner, Forgács, (Polényi), Deutsch - Babati(Nikitscher), Végh (Ágoston), Nagy T., Ekler (Horváth L.), Bedi - Bobál. Vezetőedző: Csató Sándor.
A ZTE-ből sérülés, vagy betegség miatt ezúttal is többen hiányoztak. Ennek ellenére a hazai csapat remekül kezdte a találkozót, gyorsan megszerezte a vezetést. A horvátok lassan vették fel a meccs ritmusát, húsz perc után harcoltak ki mezőnyfölényt. Kisebb helyzeteik is akadtak, de a félidő hajrájában a ZTE tovább növelte előnyét. Fordulás után 11-esből gyorsan szépítettek a horvátok. Átvették a játék irányítását, s a 60. percben már egyenlítettek. A folytatásban is domináltak, igaz Nagy T. kihagyott egy nagy helyzetet. A mérkőzés hajrájában Fadgyas védett többször is bravúrral. A hosszabbításban a vendégek megszerezték a győztes gólt.
Vegyes benyomást keltett az Újpest elleni Magyar Kupa előtti főpróbáján a ZTE. Nagyon látszott, hogy hat játékos hiányzott a csapatból különböző okok miatt, ezzel együtt nem vallott szégyent az első osztályú horvát csapat ellen . A zalaiaknál a második félidőben sok sajátnevelésű fiatal játszott, ellenfele viszont minden poszton két hasonló képességű játékossal tudott pályára lépni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala