Rövidhírek
Már az ötödik támogató a cselgáncsozók mellett
Az Apáczai téri dzsúdóközpontban rendezett összejövetelen Varga Zoltán, az egyesület elnöke elmondta: nagy öröm, hogy már az ötödik helyi vállalkozás áll az egerszegi dzsúdósok mellé. Úgy érzik, hogy sikeres és eredményes munkát végeznek, melyet a helyi vállalkozások is értékelnek. Kiszámítható, takarékos gazdálkodás folytatnak, amit saját maguk próbálnak megoldani, ahogy tették ezt a dzsúdóközpont felújításakor is. Szeretnék továbbra is a lehető legmagasabb színvonalat biztosítani sportolóiknak – fogalmazott.
Hozzátette: fő támogatójuk továbbra is a zalaegerszegi önkormányzat, illetve az országos szövetség valamint a szülők is hozzájárulnak a költségvetésükhöz, de szponzorok nélkül nem tudnák eredményesen működtetni az egyesületet. Jelenleg valamivel több, mint száz sportolójuk van, hatvanan versenyzői státuszban. A legeredményesebb közülük Mátéfi Gábor, aki tagja a junior magyar válogatottnak, emellett korosztályos bajnok is. A szakmai munkát ifj. Nagysolymosi Sándor irányítja, Korpos Judit, Márton Tibor és Varga Zoltán segítik a munkáját. Az erőnléti edzői feladatot Kutai Marcell látja el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban