Cseresnyés Péter államtitkár

civil
Minden magyar ember asztalára jusson kenyér
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében idén immár 11. alkalommal ajánlottak fel búzát hazánk és a Kárpát-medence magyarlakta települések gazdálkodói magyar gyermekeket segítő szervezeteknek, határainkon innen és túl. A jótékonysági programhoz kapcsolódóan adományleveleket adtak át a kedvezményezett zalai intézményeknek a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott ünnepségen.
.jpg)
közélet
Lenti lendületben marad
Nem múlik el hónap anélkül, hogy az élhetőbb mindennapok megvalósítására törekvő, a közszolgáltatásait folyamatosan modernizáló Lenti városa ne kapcsolódna valamilyen nagyprojekthez, állami és uniós forrásokból megvalósított mega-beruházáshoz, a polgárok életét megkönnyítő nagy ívű programhoz – büszkélkedett Horváth László polgármester.

interjú
Happy Bike: kerékpárral Letenyéről Horvátországba
A kivitelezések éve kezdődhet el Letenyén, amit az önkormányzat sikeres pályázati tevékenysége tesz lehetővé. A Mura városában többek között elindulhat a „Happy Bike” projekt megvalósítása, a Szapáry–Andrássy kastély részleges belső felújítása. Hogyan telt az elmúlt esztendő, milyen feladatokat ad az idei év – minderről Farkas Szilárd polgármesterrel beszélgettünk.

zöld
Kerékpárúton a Mura régiójában
Nagykanizsa és a Mura-parti települések között összesen 38 kilométernyi kerékpárutat jelölnek ki, illetve építenek a Mura-program keretében, nagyobbrészt európai uniós forrásokból - közölte a program miniszteri biztosa pénteki, nagykanizsai sajtótájékoztatóján.
Több mint négyezer szeretetdoboz
Nagykanizsán és térségében több mint 4300, gyerekeknek szánt szeretetdobozt gyűjtöttek össze az adventi időszakban, s a jótékonysági adományokból csaknem ötven dél-zalai településre és Kárpátaljára is jutott - számolt be az eredményekről a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Göcseji Szilvafesztivál (2), Kineziológia (2), Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (3), Áldozatvédelmi Központ Zalaegerszeg (1), Múzeumok Őszi Fesztiválja (6), Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont (65), Díszterem (8), Egészségfejlesztési iroda (4), Órakiállítás (4), Orbán Ildikó (1), Hévíz , Északi Véderdő (2), Murakeresztúri művelődési ház (3), vizesblokk-felújítás (1), olimpiai felkészülés (2), Járműipari kutatás-fejlesztés (12), Zalaegerszeg Széchenyi tér (2), Országos Városmarketing Díj (1), Pump track pálya (1), Székelyszentkirály (1), Jótékonysági Lecsónap (2)