Vezető hírek
Kerékpárúton a Mura régiójában
Cseresnyés Péter - egyben a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) - kifejtette: a kerékpárutak fejlesztéséről szóló, január 11-én megjelent kormányhatározat a már korábban elfogadott Mura programból két bicikliút építését támogatja. Együttesen több tízmillió forint jut a Nagykanizsától Szepetneken és Semjénházán át Murakeresztúrra vezető 22 kilométernyi, kerékpározható út kijelölésére, valamint a Murakeresztúrt Őrtilossal összekötő, részben a Mura töltésén kialakítandó 16 kilométeres kerékpárút építésére.
A 22 kilométeres kerékpárutat meglévő útvonalakon még az idén kijelölik, a 16 kilométeres új útvonal kiépítését pedig 2019-re kell befejezni. Az új szakaszok már meglévő hálózatokhoz csatlakoznak, így például a balatoni biciklikörútról a Kis-Balaton és Zalakaros érintésével Nagykanizsára már ma is el lehet jutni, de a dél-zalai városból majd a Mura partja is elérhetővé válik két keréken - emelte ki Cseresnyés Péter.
A mintegy 9 milliárd forintos Mura program miniszteri biztosa szólt arról is, hogy megkezdődött az előkészítése több más programelemnek is, így a Zalaerdő Zrt. kisvasúti fejlesztésének, Letenye közelében pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fejlesztésének tervezése, amelyek a kerékpárutakkal együtt a Mura régiójában lévő természeti kincsek megismerését szolgálják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala