2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Happy Bike: kerékpárral Letenyéről Horvátországba

2018. január 30. kedd, 17:07
Szerző: Antal Lívia Fotó: Letenye Média
A kivitelezések éve kezdődhet el Letenyén, amit az önkormányzat sikeres pályázati tevékenysége tesz lehetővé. A Mura városában többek között elindulhat a „Happy Bike” projekt megvalósítása, a Szapáry–Andrássy kastély részleges belső felújítása. Hogyan telt az elmúlt esztendő, milyen feladatokat ad az idei év – minderről Farkas Szilárd polgármesterrel beszélgettünk.

– Tavaly a legnagyobb önerőt igénylő beruházásunk a strandfürdő és kemping területén zajlott, ami főként a gépészet rekonstrukcióját jelentette. Több mint húsz millió forintot tudtunk fordítani erre, ami köszönhető az önkormányzat és az intézmények fegyelmezett, takarékos gazdálkodásának. Idén a gyermek- és a nagymedence csempéjének, valamint a további gépészeti berendezések felújítását tervezzük, melyre ugyancsak forrást kell elkülönítettünk. Az elmúlt évben sokat jelentett az is, hogy egy cég felajánlása révén több tízmillió forinttal emelkedett iparűzési adóbevételünk. Ezzel összefüggésben a gépjárműadó tekintetében is többletforrással gazdálkodhatunk idén. Most készítjük 2018-as költségvetésünket, amely magába foglalja az ez évre tervezett elképzeléseinket. Folytatni szeretnénk a már említett strandfelújítást, továbbá megkezdeni elnyert pályázataink megvalósítását. Idén már látványos fizikai beruházásoknak lehetünk részesei, mert a horvát–magyar interreges, valamint TOP-program pályázatai közül néhányat már el tudunk indítani – jelezte Farkas Szilárd polgármester (1. kép).

– Melyek ezek?
– A horvát–magyar Interreg programra benyújtott hat pályázatunkból három nyert. A 316 millió forintos költségvetésű „Happy Bike” projektnek január 30-án tartottuk meg nyitókonferenciáját, ami a kerékpáros turizmus fejlesztését szolgálja a határ mentén, együttműködésben horvát testvértelepüléseinkkel, Ludbreggel és Perlakkal. Ebben a programban az egyedutai művelődési házat alakíthatjuk át kerékpáros központtá. Az Andrássy–Szapáry kastély részleges felújítása is elkezdődhet, ami többek között a volt szolgálati lakás turisztikai irodává alakítását jelenti. A harmadik interreges pályázatban turisztikai tanulmány elkészítésére nyertünk támogatást, hogy horvát testvértelepüléseinkkel együtt közös stratégiákat és cselekvési terveket dolgozzunk ki a Mura térségét érintően. Ebben megfogalmazott szándékaink egyébiránt illeszkednek a Mura Nemzeti Programhoz, melynek célkitűzéseiről Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár (2. kép) beszélt a Happy Bike projekt nyitókonferenciáján.

– A TOP-programban mely beruházások megkezdésére számíthatnak?
– A közelmúltban támogatást nyertünk a Letenyei Hóvirág Óvoda funkcióbővítő fejlesztésére, mely elsősorban a Bajcsy-Zsilinszky utcai központi egységet érinti. A szociális városrehabilitációt megelőző projekt megvalósítása már elindult. A szegregátumban élők életkörülményei javítását szolgáló programba bekapcsolódik a Letenyei Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a védőnői szolgálat. Erre épül a szociális városrehabilitáció, amely az elnyert 160 millió forintból a két letenyei szegregátum közül a béci városrész fejlesztését teszi lehetővé.

A Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár 25 millió forintot nyert el EFOP-kiíráson. Az „Összefogással a letenyei kistérség fiataljaiért” című projekt célja, hogy segítse az iskolások és óvodások tanórán kívüli készségfejlesztését. A programban a helyi oktatási-nevelési intézmények mellett részt vesz a borsfai, bázakerettyei és a muraszemenyei általános iskola is. A művelődési ház 20 szakkört és 5 tematikus tábort szervezhet számukra. Ezen kívül a Nemzeti Kulturális Alaptól 700 ezer forintot nyertek, amit a Mura Menti Napok rendezvénysorozathoz használhatnak fel. A Letenyei Család- és Gyermekjóléti Központ egymillió forintot nyert kábítószerügyi egyeztető fórum létrehozásához, melynek alakuló ülését már megtartottuk. A prevenciót szolgáló programban a helyi iskolák, a védőnői szolgálat és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság működik együtt, a fiatalok és a közvélemény tájékoztatásába a médiumokat is bevonjuk.

– Jó hírt kaptak a mentőállomással kapcsolatban is.
– Örülünk annak, hogy részesei lehetünk az országos programnak, így állami forrásból hamarosan elindulhat a mentőállomás korszerűsítése. Az OMSZ beruházásában két új mentőgarázs épül fertőtlenítő helyiségekkel, megvalósul az udvar rendbetétele, valamint a főépület szociális helyiségeinek felújítása. Jelenleg két mentőautó teljesít szolgálatot. Mivel megkezdődött az M70-es autóút kétszer kétsávos bővítése Letenyétől a tornyiszent-miklósi átkelőig, ezért abban is bízunk, hogy az egyik mentőgépjármű cseréjére is sor kerül. Az útberuházás a katasztrófavédelmi őrs létrehozását is indokolja. Az épületet májusban tervezik átadni, melyben egy-egy tűzoltó autóval a hivatásos állomány és az önkéntes tűzoltóink is helyet kapnak.

– Milyen további elképzelések megvalósítását tervezik?
– A polgármesteri hivatal épületét szeretnénk korszerűsíteni, ami elavult rendszereivel már nem felel meg a kor elvárásainak. E tekintetben az elektromos hálózat, a tetőszerkezet megújítását valamint a külső nyílászárók cseréjét tervezzük, melynek érdekében pályázatot nyújtunk be. A fogászati ellátás fejlesztése érdekében a rendelők felújítását, illetve új fogorvosi székek és egyéb eszközök, közte a még hiányzó fogászati röntgenberendezés beszerzését tervezzük. Az iskola és az óvoda között létesítendő tanuszoda tervei készen vannak, melynek megépítése is hamarosan elkezdődhet.
A 2018-as esztendő január 6-án egy örömteli rendezvénnyel indult. Az Andrássy Gyula Általános Iskola tornatermében a hagyományoknak megfelelően nagysikerű újévi koncertet adott Letenye Város Fúvószenekara. Beszédemben azt hangsúlyoztam: reméljük, hogy ez az öröm egész évben kitart, hiszen az elvégzett munka eredményeként jelentős fejlesztések kezdődhetnek meg városunkban – emelte ki Farkas Szilárd polgármester.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK