Kiállítás

egyszervolt
Gulág-installáció a Dísz téren
Barakkba zárva – Életre ítélve címmel egy köztéri installáció érkezett a zalaegerszegi Dísz térre, mely a hírhedt szovjet kényszermunkatábor-hálózatra, a Gulágra hívja fel a figyelmet.
egyszervolt
Az őskor világossága
A „Fény régészete” címmel olyan kiállítás nyílt október derekán a Balatoni Múzeumban, amelyik a természetes fény szerepét mutatja meg az őskori emberek életében.
Kiállítás Márton Áron emlékére
Márton Áron – Erdély püspöke címmel nyílt tárlat péntek délután a Városi Ügyfélforgalmi Irodának is otthont adó Deák téri épület egyik földszinti helyiségében. A Pro Pátria Egyesület által életre hívott vándorkiállítás az ország több pontján is járt már, sőt Erdélybe is eljutott.
zsibongó
Zalaegerszegi bemutatkozás Tusványoson
Az idei 27. Tusványos kiemelt díszvendége volt Zalaegerszeg. A zalai megyeszékhely rendhagyó módon mutatkozott be: a város-imázs iroda munkatársai festővászonra nyomtatott, Zalaegerszeg ismert épületeit, tereit, a zalai tájakat ábrázoló sziluettjeivel érkeztek a helyszínre.
hanghatás
Liszt Ferenc kiállítás
A Zene Világnapja alkalmából Liszt Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt az Apáczai VMK-ban. A tárlat október 26-ig látható.

egyszervolt
Belvárosi pénzlopás és helyszínelő eszközök
Zalaegerszeg, 1985. október 12. - késő délután. A belváros üzletei zárnak. A Kossuth utcai cipőbolt két alkalmazottja egy reklámszatyornyi pénzzel (a bevétellel) kilép a boltból, és elindul a posta felé. Szeretnék feladni a pénzt, de csak az utca másik oldalára jutnak...
A BalatonArt tárlata
A Börner Csák Ildikó által irányított, 1999-ben Major Lajos fafaragó művész által alapított, vonyarcvashegyi székhelyű, BalatonArt alkotóközösségének 12 tagja mutatta be nemrég festményeit, fényképeit, szőtteseit Alsópáhok művelődési házában.
Az 50 éves Zalaegerszegi Kertbarát Egyesület terménybemutató kiállítása és vására a Keresztury Dezső VMK-ban.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
TV-torony (3), Magyar Állami Operaház (1), Északi ipari park (3), Lenti Arany János Általános Iskola (3), Zalai Kincskeresők (1), Magyarszombatfa (8), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), Egészségnevelés (5), Színházi estek Zalaegerszegen (2), Egészség Egyesület (1), Automatizáció (6), Eszközátadás (5), Kerka vízimalom (1), Namíbia-Zimbabwe-Botswana (1), MimikArt Galéria (8), kézműves játszóház (73), Keresztes Zsuzsa keramikus, szobrász, (1), Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona (1), Képzés (5), Termál Tour (3)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)