Besenczi Árpád

pódium
Elkezdődött a 2023/24-es színházi évad
Hat nagyszínpadi előadással készül a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a 2023/24-es évadra. A munka már elkezdődött, szeptember 29-én egy francia vígjáték, a Ballépés jobbra kerül színre. Az évadnyitó társulati ülésen dr. Besenczi Árpád igazgató többek között elmondta: továbbra is nehéz külső- és belső helyzetben kell dolgozniuk az energiaválság miatt, ám ennek ellenére az a cél, hogy telt házas előadásokat hozzanak létre.

pódium
Díjeső az évadzárón
Hat nagyszínpadi mű, 164 előadás, 47 481 néző, 6634 bérletes. Évadot zárt a Hevesi Sándor Színház társulata. A fenti adatokat dr. Besenczi Árpád igazgató tárta a nyilvánosság elé a pénteki társulati ülésen.

pódium
Bakterház, Tartuffe, Becsvölgye
A Hevesi Sándor Színház 2023/24-es évadának tervezett előadásairól számolt be a közelmúltban a társulat vezetése. A sajtótájékoztatón jelen volt Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, valamint néhány rendező és főszerepet játszó színművész is.

nézőpont
Több kísérleti darab kellene…?
Zalaegerszegen járt a Magyar Színházi Társaság országjáró sorozata, a „Jó kérdés”, mely újragondolt formában ezúttal a vidéki színházak helyzetét veszi górcső alá. A beszélgetéseket Seres Gerda újságíró vezeti.
kultúra
Nyugdíjas alkotók kiállítása a színházban
Az idősek hónapja kapcsán októberben számos programmal ünneplik az éltesebb generációt. Az első rendezvények között egy nívós kiállítás nyílt a Hevesi Sándor Színház emeleti előterében. A festményeket, faragásokat, kézimunkákat, üvegmandalákat, fotókat magába foglaló tárlat október 29-ig látható.

kultúra
A Ruszt-korszaktól a Besenczi-időszakig
Ruszt József alapító, rendező, színidirektor szellemiségének megidézésével, majd fotókiállítással emlékezett meg a Hevesi Sándor Színház társulata alapításának 40. évfordulójáról.

pódium
Díjeső, új örökös tagok és vers Czegő Teréznek
A nehéz helyzetben is profin és alázattal állt a munkához a társulat, amiért köszönet jár – fogalmazott a Hevesi Sándor Színház évadzáró ülésén az igazgató. Dr. Besenczi Árpád arra utalt, hogy a 2021/22-es szezon első felét még meghatározta a koronavírus-járvány. A valódi évad csak november 7-én kezdődhetett el, új előadásként ekkor mutatták be az Érettségit.

pódium
A tanú, Kőműves Kelemen, Noszty fiú
Elkészült a Hevesi Sándor Színház 2022/23-as évadának műsorterve. A következő időszakban hat nagyszínpadi előadást láthatnak a nézők, ebből három az ifjúsági bérletbe is bekerül.

pódium
Rendhagyó társulati ülés díjátadásokkal
Rendhagyó módon évadzáró- és évadnyitó társulati ülést is tartott egy időben a Hevesi Sándor Színház vezetése. A furcsa helyzetet a járvány szülte, hiszen a tavalyi évadod csak most sikerült lezárnia a társulatnak, a befejezéssel viszont egy új is kezdődik.
pódium
Boeing-Boeing - Pénteken premier
Újabb premier a Hevesi Sándor Színházban. Marc Camoletti vígjátékát Besenczi Árpád rendezésében láthatja a közönség.

pódium
Folytatódhatnak a színházi előadások
Öthónapnyi kényszerpihenő után újra várja a nézőket a Hevesi Sándor Színház. A jelenlegi járványügyi szabályoknak megfelelően csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők foglalhatnak helyet a nézőtéren, sőt a jegypénztárba is csak ők léphetnek be.

pódium
Arra készülnek, hogy lesz színház
Az elmaradt előadások pótlásával és természetesen új produkciókkal is készül a Hevesi Sándor Színház a 2020/2021-es évadra. Azzal számolnak, hogy minden a terv szerint halad – derült ki hétfőn a teátrum évadnyitó társulati ülésén. Az eseményen többek között részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester is.

kultúra
Az elmaradt darabokat is műsorra tűzik
Nyolc nagyszínpadi előadást mutat be és műsorra tűzi a járvány miatt elmaradt darabokat is a 2020/2021-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, hangzott el a társulat évadzáró ülésén, amelyen a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársaikat díjakkal ismerték el.

pódium
Arra készülnek, hogy ősszel beindul a színházi szezon
Ebben a nehéz, szokatlan, embert próbáló időszakban, amikor igazándiból semmi biztosat nem tudunk, amikor a bizonytalanság az úr, azt hiszem mégiscsak meg kell próbálni néhány biztos dolgot közölni a színház jövőjével kapcsolatban. Először, mi továbbra is úgy készülünk, hogy ősszel beindul a színházi szezon, még ha néhány kompromisszumot is kellett kötnünk, tekintettel a kialakult helyzetre - adta hírül az intézmény Facebook-oldalán dr. Besenczi Árpád igazgató.

kultúra
Évadnyitó mikrobuszokkal
Új mikrobuszok átadásával vette kezdetét a 2019/2020-as színházi évad. A Hevesi Sándor Színház előtti téren mind a zalaegerszegi teátrum, mind pedig a Griff Bábszínház egy-egy nyolc személyes kisbuszt kapott használatra.
Ismét Besenczi Árpád a színház igazgatója
Több intézményvezetői pályázatról is döntés született a városi közgyűlés múlt heti ülésén. A Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjára ismét dr. Besenczi Árpádot választották.

pódium
Magas nézőszám és díjazások
Hat nagyszínpadi bemutató, összesen 248 előadás, több mint 72 ezer néző és 11 ezernél is több bérletes – e számokkal zárta az idei évadot a Hevesi Sándor Színház. A társulat évadzáró ülésén dr. Besenczi Árpád igazgató azt is elmondta: nagyon gyorsan, békésen és komolyabb „balhék” nélkül múlt el a 2018/19-es színházi év.

pódium
Gábor Miklósra emlékeztek
Születésének 100. évfordulója alkalmából Gábor Miklósra emlékeztek zalaegerszegi szülőháza előtt. Az eseményen dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója és Farkas Ignác színművész idézte fel a Kossuth-díjas előadóművész életét, munkásságát és egyéniségét.

kultúra
Rock-musical és Sose halunk meg
Elkészült a Hevesi Sándor Színház 2019/20-as évadjának műsorterve. A részletekről dr. Besenczi Árpád igazgató tartott sajtótájékoztatót, aki vendégeket is hívott az eseményre.

közélet
Felújítják a Hevesi Sándor Színházat
Kormánydöntés született arról, hogy elkezdődhet a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház teljes körű felújítása. A részletekről Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Balaicz Zoltán polgármester és dr. Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója számolt be.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Online előadás (39), Erdődy-Hüvös Kastélyt (2), Zalagyöngye Táncegyüttes (8), Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz (1), dr. Palányi Ildikó,a ZEK megbízott főigazgatója (3), Alapfokú Művészeti Iskola (1), Hévíz-patak túra (16), Trükkös csalás (1), GINOP (1), Principális-völgy (1), Cinema City Zala (264), gróf Széchenyi István (1), József Attila (2), nagycsaládosok (4), Kifli Zenekar és Tibus bohóc (1), Katasztrófavédelem (6), DroneMotive (3), kisvasut (2), Enese Beáta elnök-nagymester (1), Kávélabor (1)
1-20 21-40