Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

oktató
FIRST LEGO League selejtezőt rendeztek Zalaegerszegen
Első alkalommal rendezték meg a FIRST LEGO League régiós selejtezőjét Zalaegerszegen, amelynek helyszíne a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja volt. A versenyen kilenc Zala vármegyei iskola csapata mérte össze tudását a robotépítés és programozás területén.

oktató
Nyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
Közeledik a felsőoktatási felvételi jelentkezési határideje, február 15., ami érezhetően megmozgatta a továbbtanulás előtt álló fiatalokat. Szerdán ismét megtelt a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ Innovációs és Tudásközpontjának földszintje, ahol nyílt napot tartottak a felsőoktatási lehetőségek iránt érdeklődők számára.

oktató
A záróvizsgával a hallgatók új életszakasza kezdődik
Hivatalosan is megkezdődtek a záróvizsgák a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. Az őszi félév során összesen 53 hallgató tesz záróvizsgát, közülük ketten már előrehozottan teljesítették ezt a megmérettetést, hogy mesterképzésben folytathassák tanulmányaikat.

civil
„Én is szÉP vagyok!” – Élményfotózás a fogyatékos emberek világnapja alkalmából
A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) immár hetedik alkalommal szervezte meg az „Én is szÉP vagyok!” elnevezésű élménynapját a fogyatékos emberek világnapja alkalmából. A rendezvénynek a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja adott otthont, ahol több mint nyolcvanan élvezhették a különleges programot az Infocentrum nagyelőadójában.

oktató
Második helyezést ért el a PE ZEK csapata Budapesten
A Védelmi Innovációs Kutatóintézet november 27-én, Budapesten, a MOM Kulturális Központban rendezte meg a "VIKI XR HCI HACKATHON 2024" elnevezésű versenyt. A versenyen a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ színeiben induló csapat kiváló teljesítményt nyújtva második helyezést ért el.

oktató
Egyre jobban felértékelődnek az intézményi többletpontok
A felvételi előtt álló középiskolás diákokat várták a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ nyílt napjára. Az egész délelőttöt átölelő program célja a Pannon Egyetem Zalaegerszegen elérhető képzéseinek bemutatása volt.

oktató
Pannon 75 jubileumi tárlat Zalaegerszegen
Az idei évben ünnepli a Pannon Egyetem alapításának 75 éves évfordulóját. Erre a jeles alkalomra készített kiállítási anyag érkezett hétfőn a Zalaegerszegi Egyetemi Központba.

oktató
Aktuális és előremutató témákat hoztak a hallgatók a kari TDK-ra
Hagyományaihoz hűen idén is megrendezte a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát, melyen innovatív és előremutató, fiatalos témákat hoztak a hallgatók. A rendezvényen 9 hallgató mutatta be kutatási anyagát.

oktató
Mechatronikai albizottsági ülést tartottak Zalaegerszegen
A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya Gépszerkezettani Tudományos Bizottság Mechatronikai Albizottsága kihelyezett ülést tartott a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. A bizottság feladata, hogy összefogja az országban lévő mechatronikai képzéseket.

oktató
Minden korosztálynak kínáltak érdekességet a Kutatók Éjszakáján
A Kutatók Éjszakája országos programsorozathoz kapcsolódva érdekes és színes programokkal várta az érdeklődőket a pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja. Az Infocentrum mindhárom szintjét megtöltötték élettel, a foglalkozásokon a Kampusz oktatói, hallgatói, kollégái, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai és a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói segédkeztek.

oktató
Egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat
A tanévnyitó ünnepéllyel hivatalosan is elkezdődött a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában a 2024/2025-ös tanév. Az Infocentrum tetőtéri Nagytermében tartott rendezvény keretében egyetemi polgárrá fogadták az elsős hallgatókat.

oktató
Tájékoztatónappal telt a Pannonos hallgatók első napja
Véget ért a nyár, amit jól mutat, hogy megszaporodtak a városban az évnyitó ünnepségek és rengeteg elsős kisiskolás, középiskolás és egyetemista kezdte meg az új tanévet Zalaegerszegen. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központban Információs napok címmel egyhetes programmal készültek az új hallgatóknak.

oktató
Mentorképzést tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi Központban
Mentorképzésen vettek részt a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg oktatói, hogy még hatékonyabban tudják segíteni a Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK) készülő mentorált hallgatók felkészülését és fejlődését.

oktató
Továbbra is vonzóak a Pannon Egyetem zalaegerszegi képzései
Az idei felvételi eljárásban a Pannon Egyetem kiemelkedő eredményeket ért el a vidéki egyetemek között. A 2024/2025. évi általános eljárás keretében 1605 jelentkező kapott pozitív felvételi döntést. A Zalaegerszegi Egyetemi Központ képzéseire 111-en nyertek felvételt.

oktató
Diplomaátadó ünnepélyt tartottak Zalaegerszegen
Ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat a Pannon Egyetem fennállásának jubileumi 75 évében, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ frissen végzett hallgatói. A diplomaátadón 37 hallgató kapta meg oklevelét.
oktató
Tehetséggondozás felsőfokon
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ keddi rendezvényének fókuszában az intézmény eredményei és a Tudományos Diákköri Tevékenység sikerének bemutatása állt. Az eseményen mutatták be a Zsengék című tanulmánykötet hatodik számát.

oktató
Az egyetemi képzési idő rövidítésére ad lehetőséget az együttműködés
Ünnepélyes keretek között írt alá együttműködési megállapodást a Pannon Egyetem és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. Az együttműködés már nem az első a két intézmény között és a jövőben újabbak megkötését tervezik a felek.

oktató
Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát tartottak
Az alternatív energia, a vállalkozások finanszírozási kockázatának vizsgálata és a fizetőképesség értékelése témákban adták elő tudományos diákköri kutatásaikat a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ hallgatói az április 24-én, szerdán megrendezett tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián.

oktató
Tudományos diákköri tevékenység a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központban
A TDK a tehetséggondozás színtere a magyar felsőoktatásban, amely már több, mint fél évszázados múltra tekint vissza. A tudományos diákköri tevékenységet folytató hallgatók az ország különböző egyetemein, főiskoláin tudományos konferenciákon mutathatják be kutatási eredményeiket, versenghetnek egymással.

közélet
Sokan érdeklődtek a Pannon Egyetem zalaegerszegi képzései iránt
Nagy volt az érdeklődés a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ második Nyílt Napján, hiszen közel 130 diák és szüleik vettek részt a beiskolázási programon. A felvételi jelentkezés beadási határideje vészesen közeledik így jó alkalom volt a döntésükben még bizonytalan diákoknak, hogy ismereteket szerezhettek a zalaegerszegi kampusz képzéseiről.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szalagavató (5), Boldogasszony Kápolna (6), Őszi utazás (1), Balaton Beach Bar and Grill (2), Gyenesdiás - Faludi-sík (1), Tavasz (6), Tanulmányi és sporteredmények (2), Szénhidrogén-kutatás (1), Nemesboldogasszonyfa (1), Borbás Helga festőművész (1), NMPT - Nagykanizsa (1), Szentgotthárd-Farkasfa - templom (1), Szentgróti Kultúrtivornya (1), Helen Doron Zalaegerszeg (1), Dencs Judit festőművész (2), Első ütem (1), Belügyminisztérium (1), Deák Ferenc Technikum (7), Apátistvánfalva (7), Balaton mozi, Balatonfüred (1)
1-20 21-40