2025.07.11., péntek - Nóra, LiliZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Első végzős tesztmérnökök a zalaegerszegi kampuszon – diplomaátadó a Pannon Egyetemen

2025. július 10. csütörtök, 18:05
ZalaMedia
Ünnepi hangulat, megható pillanatok és büszke hozzátartozók jellemezték a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának csütörtöki diplomaátadó ünnepségét.

"Az egyetem nem csupán tudást adott, hanem megtanított hinni magunkban."

A nagyelőadóban megrendezett eseményen összesen 27 hallgató vehette át diplomáját, akik gazdaságtudományi, informatikai és mérnöki területen végezték felsőoktatási tanulmányaikat. A rendezvény különlegessége, hogy most adták át először a diplomákat a tesztmérnök képzés végzőseinek.

A végzettek között pénzügy és számvitel, valamint gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatók is voltak, de a felsőoktatási szakképzésen és a business coach szakirányú továbbképzésen végzettek is oklevelet kaptak. A mérnöki területről négy hallgató vehette át diplomáját – köztük a 2022-ben indult, projektalapú képzésben részt vevő első tesztmérnökök.

Dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja kiemelte: a képzés sikerességét az eredményes záróvizsgák is igazolják. A hallgatók gyakorlatorientált környezetben sajátították el tudásukat, amelynek piaci hasznosíthatósága kimagasló.

A rendezvényen dr. Tóth József Péter, a Pannon Egyetem fejlesztési rektorhelyettese szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte, hogy a diploma nem csupán egy papír, hanem mérföldkő, amely egy új, lehetőségekkel teli életszakaszt nyit meg. Hangsúlyozta: az egyetem képzései a gazdasági környezettel szoros együttműködésben valósulnak meg, így a végzősök versenyképes tudással léphetnek ki a munkaerőpiacra.

Beszédében utalt a Pannon Egyetem tudományos és oktatási kiválóságára, nemzetközi rangsorokban való előrelépésére, valamint a fenntarthatósági célok elérésében tett lépésekre is. A Zalaegerszegi Egyetemi Központról szólva elmondta: az intézmény nemcsak tudásközpont, hanem egy inspiráló közösség is.

Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke személyes hangvételű beszédében méltatta a végzősök teljesítményét, külön kiemelve a családtagok, oktatók és a közösség támogató szerepét. Arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek büszkék az elért eredményükre, és bátran építsék tovább karrierjüket.

Az ünnepség kulturális színfoltjaként Bódis Bettina előadásában hangzott el az „Úgy élj, mint a szél” című dal, amely meghitt és emelkedett hangulatot teremtett.
Különdíjakat is átadtak:

Ágh László, a tesztmérnöki alapszakos hallgató kimagasló tudományos és közösségi munkájáért kapott elismerést. Kránicz Kornél Dániel a Zalai Egyetemi Sportegyesület „Campus Sportjáért” oklevelét vehette át, aktív szerepvállalásáért a kampusz sportéletében, különösen a kispályás labdarúgásban.

A PEHÖK ZEK elnöke, Tóth Alexandra köszöntő gondolataiban hangsúlyozta:

– Az erőfeszítés csak akkor nyeri el méltó jutalmát, ha az ember semmiképp sem adja fel – ti pedig nem adtátok fel, és most itt vagytok: célba értetek.

A végzős hallgatók nevében Ágh László búcsúzott az intézménytől, oktatóktól és diáktársaktól:

– Az egyetem nem csupán tudást adott, hanem megtanított hinni magunkban – és talán ez a legnagyobb ajándék, amit útravalóul vihetünk – fogalmazott.

Az ünnepi program a fogadalomtétellel és a diplomák átvételével zárult – a végzősök ezzel egy fontos szakaszt zártak le életükben, és egy új, izgalmas fejezet kezdődött számukra.


 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)