Vezető hírek
„Én is szÉP vagyok!” – Élményfotózás a fogyatékos emberek világnapja alkalmából
A rendezvény elején Decsi Péter, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy az egyetem számára fontos a társadalmi érzékenyítés, és a hallgatók figyelmének felhívása az eltérő életminőségű emberek támogatására.
Tóth Ágnes, a MOFE elnöke elmondta, hogy az esemény 2016-ban indult, és azóta is egyedi kezdeményezésként szolgál az országban. - Minden emberre egyenrangú félként kell tekinteni - hangsúlyozta Tóth Ágnes - az élmények nekik is járnak.
A programon a résztvevők teljes átalakuláson mentek keresztül, stílustanácsadók, fodrászok, sminkesek, manikűrösök és kozmetikusok segítségével. A cél az volt, hogy mindenki szépnek és különlegesnek érezze magát, miközben egy emlékezetes napot tölthettek el együtt. Az átalakulásokat egy ünnepi háttér előtt fotósok örökítették meg. A rendezvényre elfogadták a meghívást a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabda csapatának játékosai is, akikkel örömmel fotózkodtak a résztvevők.
Az eseményt tovább színesítette a Mikulás látogatása, aki ajándékokkal lepte meg a jelenlévőket. A szervezők vendéglátással és meglepetésekkel is készültek, hogy a résztvevők számára a lehető legkellemesebb legyen az élmény.
A „Én is szÉP vagyok!” program idén is bizonyította, hogy egy kis odafigyeléssel és törődéssel mekkora örömet lehet szerezni, miközben erősítjük a társadalmi elfogadást és az egyenrangúságot. A programot a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület munkatársai is segítették.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás