Vezető hírek
FIRST LEGO League selejtezőt rendeztek Zalaegerszegen
A megmérettetés a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ szakmai együttműködésével valósult meg. A megnyitón Bangó-Rodek Viktória, a kamara stratégiai koordinátora hangsúlyozta: a jövő oktatását olyan területek határozzák meg, mint a robotika, a mesterséges intelligencia és a programozás. Fontos, hogy a diákok valódi problémákon keresztül tanuljanak, és játékos formában fejlesszék képességeiket. Hozzátette, hogy a kamara célja, hogy minél több intézmény ismerje meg a programban rejlő lehetőségeket, így a jövő évben növekedjen a versenyen induló csapatok száma.
A HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület elnöke, Molnár József is köszöntötte a fiatalokat, akik – elmondása szerint – már azzal nyertek, hogy hosszú heteken át készültek a versenyre. A rendezvényen részt vett Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja, Varga István, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ szakmai vezetője, valamint Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum igazgatója is.
A versenyzők a 2024–2025-ös szezon „Submerged” témájában dolgoztak, amely a víz alatti világ felfedezésére és az óceánok élővilágának megóvására fókuszál. A csapatok négy kategóriában versenyeztek: robotfutam, robotdizájn, innovációs projekt és csapatmunka. Az épített és programozott robotoknak önállóan kellett megoldaniuk különböző kihívásokat a 2,5 perces robotverseny során.
A szerdai verseny különleges élményt nyújtott nemcsak a versenyzőknek, hanem annak a több mint kétszáz fiatalnak is, akik négy turnusban érkeztek az Innovációs és Tudásközpontba, hogy betekintést nyerjenek a FIRST LEGO League világába. A helyszínen izgalmas LEGO bemutatók, programozható és irányítható autók, valamint tematikus LEGO sportpályák (jégkorong, kosárlabda, foci) is várták az érdeklődőket.
A 9–16 éves korosztály számára megrendezett versenyen kilenc zalai Challenge csapat mérte össze tudását. Voltak köztük már rutinos versenyzők, de akadtak olyanok is, akik először vettek részt ilyen megmérettetésen.
A verseny végén a legjobban teljesítő csapatokat elismerésben részesítették:
• Legjobb robotfutam: Pelso – 215 pont (Kárpáti János Általános Iskola és AMI, Gyenesdiás)
• Robotfutam díj: My Bricks (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)
• Legjobb innováció: Muramenti Legósok (Muraszemenyei Általános Iskola)
• Innováció díj: Muramenti Legósok (Muraszemenyei Általános Iskola)
• Legjobb robotkonstrukció: My Bricks (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)
• Robotkonstrukció díj: Kockahas (Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola)
• Legjobb alapértékek (csapatszellem): My Bricks (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)
• Alapértékek díj: My Bricks (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)
• Feltörekvő díj: Pelso (Kárpáti János Általános Iskola és AMI)
• Motiváció díj: LEGO Tenger Kalózai (Zalaszentbalázsi Petőfi Sándor Általános Iskola)
• Áttörés díj: RoBitok (Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola)
• Legjobb edző: Schmidtka Ildikó (Zalaszentbalázsi Petőfi Sándor Általános Iskola)
A selejtező során kiemelkedően teljesítő My Bricks (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium) és Muramenti Legósok (Muraszemenyei Általános Iskola) csapatok továbbjutottak a 2025. február 22-én Zalaegerszegen megrendezendő Nemzeti Döntőbe. A Nemzeti Döntőről három csapat kvalifikálja magát a nemzetközi versenyekre. A döntő első helyezettje a Világfesztiválra (Houston, USA) nyer részvételi jogot.
A zalaegerszegi selejtező sikeresen népszerűsítette a STEM (tudomány, technológia, mérnöki és matematikai) területeket, miközben a fiatalok csapatmunkában, kreativitásban és innovációban is fejlődhettek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás