Zalaapáti
közélet
Adventre, karácsonyra hangolódnak Zalaapátiban
Zalaapátiban hosszú évek óta egy hónapos adventi rendezvénysorozattal hangolódnak a karácsonyra. Így lesz ez az idei évben is, de a két ünnep között is lesz program, akkor a település ifjú polgárait köszöntik.
egyszervolt
Hősök emlékére és a világ békéjéért
Emlékezés, tiszteletadás, ismeretterjesztés és szórakoztatás. Ezzel a mottóval zajlott le a XIII. katonadal fesztivál Zalaapátiban, amely programjaival, fellépőivel, bemutatóival és látogatottságával hűen képviselte a rendezvény életre hívóinak szándékát.
zöld
A „Dubajozó” Tanösvény
Zalaapáti környezetében a Zalaerdő Zrt. gondozásában csodálatosan szép tölgyes, cseres és bükkös erők találhatóak, ahol a település önkormányzata, összefogva az anyagi támogatást biztosító Agrárminisztériummal és a Zalaerdővel, a közelmúltban egy szépen gondozott bakancsos tanösvényt alakított ki.
közélet
Korszerű és méltó lett funkciójához
Zalaapátiban átadták a felújított Egészségházat, amely már külső megjelenésében is mutatja az épület funkcióját az utcafronti főbejárattal, az új nyílászárókkal és a fehérárnyalatú vakolattal. Korszerű egészségügyi intézmény képe jelenik meg átalakított belső helyiségeivel is, ahol új beltéri ajtókkal, világos falakkal, a burkolatok finom színvilágával és a modern várótermi bútorokkal igényes belső tereket hoztak létre.
oktató
A jövőnek építenek a jelenben
Új tornacsarnokkal és tantermekkel bővítették a zalaapáti Gábor Áron Általános Iskolát. Az intézményfenntartó Nagykanizsa Tankerületi Központ 871 millió forintból valósította meg a beruházást. A költségben 260 millió forintot tett ki az európai uniós forrás a Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból, míg 611 millió forintot a magyar kormány által a központi költségvetésből biztosított támogatás.
olvass!
Beszélő pillangóktól a dió manókig
Zalaapátiban egyházi és világi események köré szövődött a hétvégi faluünnep. Szentmisét tartottak a plébániatemplom 240 évvel ezelőtti felszentelése alkalmából. A délutáni programon pedig posztumusz kitüntetés átadása mellett bemutatták néhai Apáti Kovács Béla: Mesék a szappanbuborékból című kötetét. Az önkormányzat település első mesekönyvéből minden óvodást megajándékoz.
közélet
A katonadaloktól a régi harcászati eszközökig
Zalaapátiban 11. alkalommal rendezték meg a katonadal-fesztivált, amelynek gerincét ezúttal is a népdalkörök magával ragadó bemutatói, dalai adták. A rendezvényen a katonai hagyományőrző szervezetek első és második világháborús hadi technikai eszközeit ismerhették meg az érdeklődők. A gyerekek a Fanyüvő játékparkban is kipróbálhatták ügyességüket.
közélet
Modernizálja, bővíti gyermekintézményeit
Zalaapátiban gyermekintézmények fejlesztése jellemzi az évet: az óvoda belső átalakításával újabb mini bölcsődei csoportot hoztak létre, az óvoda udvarán rekortán sportpályát fektettek le, és mindeközben építik az iskola tornacsarnokát is. A legkisebbekre is figyelő településen a gyermeknapon adták át a Zalaapáti Ifjú polgára emléklapot. Az önkormányzat más programok megtartására is készül, melyek egyike az ezeréves bencés múlthoz kötődik.
köztér
Otthont teremt a közösségnek
Átadták a plébániaépületet Zalaapátiban, melynek teljes felújítása az egyházközség két pályázatából valósult meg. A rekonstrukcióval életre keltették az 1975-ben létesített, igencsak elavult épületet, amellyel új közösségi térrel is gazdagodott a település.
közélet
A nemzeti összetartozás harangja
Hazaérkezett Zalaapátiba a „Nemzeti összetartozás harangja” szülőbölcsőjéből, Tiszaeszlárról, amit készítői, Vajda László és ifj. Vajda László kovácsmesterek adtak át ünnepség keretében a községházán. A haranggal a település képviselő-testülete a trianoni békediktátum 100. évfordulójának kíván örök emléket állítani.
egyszervolt
Közös vagyon és közös örökség
A Szent István által 1019-ben újjáalapított Zalavári Szent Adorján Bencés Apátság millenniumára emlékeztek Zalaapátiban és Zalaváron szeptember 6-án.
egyszervolt
Millenniumra készül Zalavár és Zalaapáti
Zalavár és Zalaapaáti szeptember 7-én millenniumi ünnepség keretében emlékezik meg arról, hogy Szent István 1019-ben újjáalapította a Szent Adorján Bencés Apátságot Zalavár-Várszigeten. 1715-ben, a török dúlást követően a göttweigi apátság Zalaapátiba helyezte át székhelyét. Két fontos dátum az ezer éve létesített Zalavári Bencés Apátság életében. Bóka Tibor plébánossal, az ünnepség egyik szervezőjével, beszélgetésünket történeti áttekintéssel kezdjük.
hanghatás
Örök érvényű katonadalok
Zalaapátiban 10. alkalommal csendültek fel katonadalok az augusztus 11-én megrendezett fesztiválon. A jubileumi program szentmisével kezdődött a Szent Adorján és Szent Őrangyalok templomban. Ezt követte az I. és II. világháborúban elesett helyi hősök emlékművének megkoszorúzása. Zalaapáti katonadal fesztiváljának fontos momentuma a tiszteletadás az évszázadok alatt vívott valamennyi háború valamennyi magyar áldozata előtt.
népies
Farsangolás fánkcsodákkal Zalaapátiban
Idén március 5-re esik a húshagyókedd, melynek tradicionális finomsága a fánk, amit persze az egész farsangi időszakban lehet fogyasztani. Zalaapátiban az elmúlt vasárnap megrendezett fánkfesztiválon olyan kínálatot vonultattak fel, ami ismét minden képzeletet felülmúlt. Még két napunk van bőségesen enni, akár fánkot sütni, hiszen a hamvazószerdával és a torkos csütörtökkel megkezdődik a húsvétig tartó negyvennapos nagyböjt.
sport
Sportnap a megújult sportöltöző átadásával
Sport- és családi napot rendeztek Zalaapátiban. A kellemes nyáridőben olyan érdeklődésre számító megmérettetésekre került sor, mint a gumicsizma-dobó vagy a sodrófa-hajító verseny. Az esemény fontos momentuma volt a felújított sportöltöző átadása, és nemkülönben az öregfiúk barátságos labdarúgótornája.
Megerősítették barátságukat
Az Apáti Fesztivál ünnepélyes megnyitása alkalmával Zalaapáti és a székelyföldi Kőrispatak polgármesterei a két község immár tízéves testvértelepülési együttműködésének megerősítése céljával szerződést írt alá.
zsibongó
Sulibusz után új tornaterem is?
Új iskolabusszal közlekedhetnek a zalaapáti Gábor Áron Általános Iskolába a környékbeli településekről is ide járó diákok, amit a tanévnyitó ünnepségen vehettek birtokukba. Az új járművet, mellyel lecserélték a régit, 20 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból szerezte be az önkormányzat.
közélet
Fánkkarnevál a javából
Itt van a farsang, készül a fánk. Hatalmas móka vár itt ma ránk. Pattog a tûz, és serceg a zsír, mindenki ehet, amennyit bír.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vagyonvédelem (2), Becehegy (14), Da Bibere Zalai Borlovagrend (1), Brix Bistro (11), Dr. Rashed Aref osztályvezető főorvos (3), Bekő Tamás (11), zsidó újév (ros hásáná) (2), Tőzsdére lépés (1), Baby Boom (2), Zalavölgyi Kultúrtivornya (3), AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány (1), Jánkahegyi kilátó (1), Balaton-felvidéki Nemzeti Park (20), Avashegy (1), Pszicho Filmklub (19), Csokoládé (4), Pedagógus-béremelés (1), Fitness (17), Fegyház (1), Gosztola (7)
1-20 21-40