Segítségnyújtás

közélet
A jánkahegyi kápolna 25 éves jubileumán
A jánkahegyi kápolna létesítésének 25. évfordulóját ünnepelték vasárnap a Szent Antal-napi búcsú keretében. A jubileumra megújították a kis imaház mellett a 14 szobrot magában foglaló kálváriát is. A misét Molnár János, a Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia élére nemrég kinevezett plébános celebrálta.
További városi segítség lehetősége a vendéglátóiparnak
A városházán tárgyalt Balaicz Zoltán polgármesterrel Pálfi László, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zalaegerszegi Térségi Szervezetének elnöke és Varga Csaba, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület elnöke.
életmódi
Őszintén a crohn betegségről és a sztómáról
Egy tizenéves lány kamaszkori nehézségeit még egy súlyos betegség is tetézte, mely hirtelen sok évre, s úgy tűnik egy egész életre kibillentette őt az addigi útról. Problémája akkoriban még az orvostársadalom előtt is kevésbé tisztázott kór volt. Rohonczi Fanni a crohn betegségről és a sztómások életéről idézi fel – ma már csak- emlékeit, ezzel is bátorítva a sorstársakat.
Ruhák, játékok gyerekeknek
Téli meleg ruházatot és játékot kaptak a megye három szociális intézményében élők a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete jóvoltából, mely jótékonysági akcióhoz csatlakozott a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete.
közélet
Szaloncukor angyal és Szeretet kuckó
A ’60-’70-es években egészségügyi tömegszervezeteként működött, ma már elesettekkel és bántalmazottakkal is foglalkozik, de az életminőség javítása is elsődleges céljai közé tartozik a Vöröskeresztnek. A karácsony közeledtével pedig még nagyobb hangsúlyt helyeznek az adománygyűjtésre, hogy szebbé tegyék az ünnepeket a rászorulóknak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kürtőskalács (2), Cseperedő Bölcsőde (2), védelmi ipari fejlesztések (2), Biztonsági és tűzvédelmi rendszer (2), Bakonyi Péter (3), Göcsej InterCity (1), Zalaszentmihályfa (1), Balaton Színház (93), Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (5), 175 éves jubileum (3), FM (1), Kevesebb menetidő (1), Tájfutó Verseny (4), Mise (3), Alma együttes (9), Alsóerdei napközis tábor (10), HURKA Kolbász Fesztivál (1), Dr. Merő Béla rendező, alapító (8), Nagykanizsa és körzete (93), Szentgál (2)