Rövidhírek
További városi segítség lehetősége a vendéglátóiparnak
A vendéglátóipar nehéz helyzetére való tekintettel az önkormányzat egyelőre 2021. május 31-ig (visszamenőleges hatállyal, 2021. január 1-től számítva) teljes mértékben elengedi a városi tulajdonú helyiségekben működő vendéglátóhelyek bérleti díját, továbbá szintén erre az időszakra ugyancsak teljes mértékben elengedi a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület használati díjakat is. Ezt a védelmi intézkedések alakulásától függően május elején értékelik és szükség esetén a mentesség további időpontig is kitolható.
Emellett továbbra is folytatják azt a kampányt, hogy a helyi polgárok a zalaegerszegi vendéglátósoktól, eladóktól, vállalkozóktól vásároljanak, rendeljenek ételt. Erre már korábban létrejött egy külön Facebook oldal is (Zalaegerszeg: Segítsd a helyit! https://www.facebook.com/groups/277664716558402/)
A megbeszélésről Balaicz Zoltán polgármester elmondta: „Valószínű, hogy további városi segítségre is szükség lesz, ennek lehetőségeiről tárgyaltunk a szakmai szervezetek vezetőivel. Az elképzelést egyeztetni fogom a kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel, hiszen Zalaegerszegen a fontos védelmi intézkedésekről mindig együtt, közösen, konszenzus alapján szoktunk dönteni. Bízom benne, hogy néhány napon belül újabb pozitív hírekről tudok beszámolni. Mindannyian nagyon várjuk, hogy az oltási program következtében lassan visszatérjen a normális, járvány előtti élet, vagy legalább annak legtöbb eleme. A legnehezebb helyzetben most a vendéglátóipar van, márpedig nélkülük nem lehet Zalaegerszeg újra tele élettel. Ezért kell most az állami bértámogatás mellett a kiemelt városi segítség is!”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretikA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáért