Vezető hírek
Jótékonyság stílusfüggetlen zenével
A sajtótájékoztatón Vigh László országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke mondott elsőként köszönetet a felajánlásért. Úgy fogalmazott, hogy a zenekar „stílusfüggetlen zenéjével” nemes célt támogatott, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány számára juttatott jelentős összegű adománnyal. Kiemelte, hogy a zalaegerszegi gyermekosztályon magas színvonalú gyógyító munka folyik, melyhez az alapítvány minden segítséget megad. A jótékonysági koncert megtartásának más szereplői is ingyenesen végezték tevékenységüket. Az Art Mozi megtelt érdeklődőkkel, családokat mozgatott meg az esemény, melyre 628-an váltottak jegyet.
A Delta zenekar adománya a koraszülöttmentő alapítványnak
Vigh László, Szabó Péter és Dr. Gárdos László
Szabó Péter zenekarvezető azt mondta, nagy öröm tölti el szívüket, hogy átadhatják ezt az adományt. Úgy érzi, nagyon jól sikerült a koncert, a közönség szívesen fogadta a szolidabb stílust, amit ezen az estén képviseltek. Már elővételben elfogytak a jegyek, ami biztosíték volt számukra, hogy biztosan tudják segíteni a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványt.
Dr. Gárdos László, a gyermekosztály vezető főorvosa köszönetét fejezte ki az adományért. Kiemelte, hogy a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány a gyermekosztály minden részlegét támogatja, és Európában egyedülállónak számít abban, hogy állami feladatot lát el, vagyis a koraszülöttek mentését végzi a Dunántúl három megyéjében. Ugyan kap ehhez állami támogatást, de nagyon sokat hozzá kell tennie a működtetéséhez. Az alapítványnak köszönhető az is, hogy a mentőautó az egyik legjobban felszerelt az országban. Mint mondta, a munkaerő megtartásában is sokat segít az alapítvány. Ennek szintén egyedülálló eleme a „Gyógyító mosoly”, orvos ösztöndíj és a „Tündérkéz”, nővér ösztöndíj, amit a februári alapítványi bálon adnak át hagyományosan.
Az adománynak biztosan meglesz a helye, hiszen a gyermekosztály a mozgásszervi és baleseti rehabilitációban valamint a légúti idegentest eltávolításban is centrumszerepet tölt be a régióban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadás -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett