Vezető hírek
Zalai a legjobban közlekedő család
– Nagyon színvonalas a játék, amit ha valaki egy kicsit komolyan vesz, egy autót is tud nyerni – mondta érdeklődésünkre Offner Tamásné Tünde.
– Anyukám ígérte, ha elsők leszünk, kapok tőle száz liter benzint a motoromba. Ugyanis most vizsgáztam le, de nemcsak ez motivált, hanem az is, hogy megnyerjük az autót – fűzte hozzá Offner Márton.
A boldog autótulajdonos Offner család: Balázs, Tamás, Tünde és Márton Horváth László rendőr őrnaggyal
A győzelemhez hosszú út vezetett, de megérte a fáradozást, mint azt az édesapától, Offner Tamástól megtudtuk. A család 2012-ben nevezett először, miután az édesanya rálelt a felhívásra az interneten. Akkor az országos döntőben ötödikek lettek, a következő évben tizennyolcadikak, 2014-ben és 2015-ben nem jutottak tovább a megyei fordulóból, tavaly viszont már dobogóra állhattak, mégpedig a harmadik helyre az országos döntőben.
– Az idei versenynek már úgy álltunk neki, hogy az autót el fogjuk hozni. Tele voltunk önbizalommal, mert rendesen felkészültünk, feleségem az elsősegélynyújtást, én a KRESZ-t vettem át. Márton fiam pedig mindkettőt, mert vizsgázott is kismotorból.
A 2017. április 22-én induló és 2017. május 28-ig tartó versenyre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhetett, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A családok egy tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek és elsősegélynyújtás terén mérték össze a felkészültségüket.
A közlekedésbiztonsági feladatokból álló versenyek végén megyénként és a fővárosból egy-egy család jutott tovább az országos döntőbe, amit idén június 10-11-én rendezett meg az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság Budapesten. Itt már mindenki nyertes, hiszen a 20 döntős család egy-egy 30 ezer forintos üzemanyag-utalványt, és más értékes ajándékcsomagot kap, ezenkívül a 2-20. helyezett család egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyer.
– Örömünkre szolgál, hogy Zala megyei család nyerte meg az országos döntőt, és hozta el a főnyereményt – szögezte le végül Horváth László rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság kiemelt baleset-megelőzési főelőadója.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen