Vezető hírek
Vasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji Falumúzeumban
Hagyományőrző programok és díjátadás
Mint fogalmazott, a város védőszentje Mária Magdolna tiszteletére rendezett hagyományos búcsúhoz csatlakozott a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága mellett a Magyar Olaj-és Gázipari Múzeum is. A családokat és az érdeklődőket színes és bőséges kínálattal várják.
Vándor László, Major Zsolt,Havasi Bálint, Varju András
A 10 órai kapunyitás után 11 órakor a Pajtagalériában a XIX. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból nyílik kiállítás, majd a Fatemplom előtt ökumenikus istentisztelet tart Hodánics Péter református lelkipásztor és fr. Kiss Kornél testvér. A nagyszínpadi műsor fél háromkor kezdődik Zsongi bohóc produkciójával. Fellép még a Csácsbozsoki Évgyűrűk Nyugdíjasklub dalköre, és a Tarsoly Egyesület népzenei műsorral. Bemutatót tart a Gála Táncklub és búcsú báli melódiákat ad elő a Zalaapáti Harmonika Zenekar.
Az Egerszeg Búcsú kezdeti időszakára emlékezett vissza dr. Vándor László, a Göcseji Múzeum nyugállományú igazgatója, az EZE tagja. Elmondta, az Egerszeg Búcsú kezdettől fogva a város kulturális életének része, és reméli hosszú távon is jól működik majd ez a rendezvény, melyhez újabb programokat kell kitalálni.
Havasi Bálint a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója arról beszélt, hogy minden eszközzel támogatják a búcsú megtartását, majd a múzeumok közösségi szerepének erősödéséről szólt. Kiemelte, egyre több kulturális csoport érkezik a környező településekről és a falumúzeum valóban egy búcsúhoz méltó, kulturális tér. Ehhez a gondolathoz csatlakozott Varju András a skanzen tagintézmény vezetője, aki szerint ez a programsorozat az összetartozás érzését jeleníti meg és színesíti már negyedszázada Zalaegerszeg kulturális életét.
A már hagyományos Lokálpatrióta Díj és emlékplakettek átadására délután fél négy tájban kerül sor. A rendezvény teljes ideje alatt hagyományos népi mesterségek bemutatói, kézműves kirakodóvásár, játszóház, veterán autók bemutatója várja az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Csatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellett -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangon