Göcseji Falumúzeum
kultúra
Németh János Ecce homo című domborműve a Göcseji Falumúzeumba került
Az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma, az 1968. augusztus 20-án nyílt Göcseji Falumúzeum születésnapján új műalkotással lett gazdagabb az intézmény. Németh János Kossuth-díjas keramikus művész „Ecce homo”, azaz „Íme, az ember” című alkotását e napon avatták fel.
kultúra
Virtuálisan körbejárható a skanzen két épülete
Virtuálisan körbejárható a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum két ikonikus épülete, a Hencz-malom és a Zalacsébi fatemplom. A hírt az intézmény tette közzé a napokban a Facebookon.
civil
Vasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji Falumúzeumban
Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) szervezésében július 21-én, vasárnap kerül megrendezésre, immár 24. alkalommal az Egerszeg Búcsú. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be. A hétvégi program részleteit Major Zsolt, az EZE elnöke ismertette.
kultúra
Pajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji Falumúzeumban
Orgonakoncertekkel, pajtamozival, folk-és etno délutánokkal készül a nyári szezonra a Göcseji Falumúzeum. A skanzen az új kezdeményezések mellett a hagyományos nagyrendezvényeit is megtartja, illetve befogadja a különféle egyesületek által szervezett programokat.
egyszervolt
Szentmihályi Imre múzeumalapítóra emlékeztek
Emlékkonferenciát szerveztek a Göcseji Múzeumban dr. Szentmihályi Imre (1924-1986) néprajzkutató, múzeumalapító- és igazgató születésének 100. évfordulója alkalmából.
népies
Sírjelek a skanzen temetődombján
A Göcseji Falumúzeum temetődombján felállításra kerültek a Vasboldogasszony temetőjéből megmentett, a múlt század első feléből származó sírjelek – tájékoztatta a múzeumbarátokat Varju András, a falumúzeum tagintézmény-vezetője a Facebookon.
kultúra
Közösségi élmény és tudományos munka
Tudományos kutatás, tudásátadás, közösségi élmény és sokszínű programkínálat; nagy vonalakban ezek a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának ez évi célkitűzései. A részletekről a Göcseji Múzeumban tartottak sajtótájékoztatót az igazgatóság alá tartozó tagintézmények vezetői.
Göcseji tél – mesés kalandtúra a Göcseji Falumúzeumban
Január 6-án 10.00 órától indul útjára a skanzen Göcseji tél kalandtúrája.
hanghatás
Adventi orgona kis-koncertek a Göcseji Falumúzeumban
Az adventi időszakban megszólal a Göcseji Falumúzeumba került, nemrégiben felújított orgona. Mint az az intézmény Facebook-oldalán olvasható, december 16-án szombaton, 14.00, 15.00 órai kezdéssel a zalacsébi fatemplomban kerül sor az orgonakoncertre.
népies
Mesetúra a falumúzeumban
A Göcseji ősz című kiadvány szerzőjének, a zalaegerszegi skanzen munkatársának, Balaton Lászlónak a vezetésével rendeztek az őszi szünetben több alkalommal tematikus sétát a porták között. A rendezvény sikerrel zárult, az érdeklődők remélhetik a folytatást.
népies
Állati sokadalom és mamutcsontok a skanzenben
A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programhoz kapcsolódva és az állatok világnapja alkalmából rendeztek programot Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.
kultúra
Új főigazgató, új célcsoportok, menedzser szemlélet
A nyár folyamán átalakult a múzeum szervezeti rendje, hiszen augusztus 1-én megalakult a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága (ZMI). A közgyűlés a Göcseji Múzeum eddigi igazgatóhelyettesét (a keszthelyi Balatoni Múzeum korábbi vezetőjét), Havasi Bálintot bízta meg az intézmény irányításával.
klasszik
Újra használható a 200 éves orgona
Borzalmas állapotúnak jellemezték a hozzáértők az 1796-ban készült, idővel a vöcköndi katolikus templomba került barokk orgonát, mely 1990-től az enyészeté lett. 2018-ban egy felajánlásnak köszönhetően a Göcseji Múzeum tulajdonába került, majd számos felajánlásnak köszönhetően, több éves restaurálás után, 2023. augusztus 20-án Mátyás István orgonaművész szólaltatta meg a hangszert az új helyén, a skanzen fatemplomában egy ünnepi koncert keretében.
népies
Egerszeg búcsú és Lokálpatrióta-díj
A város védőszentje, Mária Magdolna napjához (július 22.) kapcsolódik az Egerszeg búcsú. Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület szervezésében és a Göcseji Falumúzeum, mint házigazda, partnerségében immár 23. alkalommal került sor a skanzenben a rendezvényre.
hanghatás
Népzenétől a világzenén át
Neves művészek előadásában idén is sokféle zenei műfajt vonultat fel a Fatemplom Fesztivál, amit július 14-e és 16-a között rendeznek meg az őrségi Magyarföldön. A péntektől vasárnapig tartó esemény beharangozó sajtótájékoztatóját, a helyszínhez illően, most is a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum fatemplomában tartották.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
kulturális koncepció (2), STAND UP COMEDY (10), Pozsonyi csata (1), Körforgalom(3), Sárgulás (1), Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola (3), Magyar Turisztikai Ügynökség (1), EuropTec Kft. (3), antikkályha-gyűjtemény (1), Kovács Tamás elnök (4), Búcsúszentlászló (5), Club PopUp Underground (46), Ludas Matyi (1), Szent Mihály-domb - Vonyarcvashegy (12), Nekeresd (9), 1956-os forradalom és szabadságharc (40), Véradók köszöntése (5), zalaegerszegi Mountain Man Marathont (1), Zalaegerszeg Városi Modellező Klub (1), Hősképzés (1)