Vezető hírek
Egyszer a törvényszéket is kirabolták
A bíráskodás, a bíróságok világa egy sajátos világ, magatartásformák, szerepek, tárgyak, öltözetek, jelképek tartoznak kultúrájához, hasonlóan más szakmákhoz – beszélt a kötet ihletéséről dr. Magyar Károly, (balra) a Zalaegerszegi Törvényszék címzetes táblabírója, törvényszéki tanácselnöke, a Bíróságtörténeti Munkacsoport elnöke. A bíróságok világa egyúttal statikus is, mert régi szimbólumokat, jelképeket, eszközöket őriz épületeiben, amelyek megjelenítik a múltat. A kiadvány szintén a múltba tekint vissza, emléket állítva az elődöknek, akik bírákként, igazságügyi munkatársakként, joggyakornokokként dolgoztak a zalai törvényszékeken a múlt évszázadban. Az emlékezés folytonosságot teremt a múlt, a jelen és jövő között a jelenkor zalai bíráinak fotói által is, melyek az Országos Bírósági Hivatal Fókuszban a bíróság című fotópályázatán is szerepeltek.
Múlt századi bírósági históriák – kötetbe foglalva
A Zalaegerszegi Törvényszéken szigorúan vett jogtörténeti, levéltári kutatások is folynak, ezt a kötetet azonban nem csupán a szakmának, hanem a közönségnek is szánták. Érdekes, egyedi, korosztályok széles körének szól, fűzte hozzá dr. Horváth Zsolt (jobbra). A Lenti Járásbíróság elnöke, a kötet szerkesztője továbbá elmondta, nem pereket dolgoz fel, hanem időutazásra invitál, a benne közölt történetek által az olvasó a 80-100 évvel ezelőtti bíróságok falai közé képzelheti magát. Többek között megtudhatja, miért kellett 1943 nyarán a kánikulában elnöki rendelkezést kiadni a Zalaegerszegi Törvényszék ablakainak kinyitására; milyen meggondolatlan mondat miatt büntették meg a Keszthelyi Királyi Járásbíróság elnökét a második világháború idején, vagy hány évet várt Nagykanizsa, hogy méltó bírósági épülete legyen.
Az ez idáig feltáratlan bírósági érdekességeket bemutató negyven oldalas kötet kiadását az Országos Bírósági Hivatal Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás című pályázatán elnyert támogatásból finanszírozta a Zalaegerszegi Törvényszék. A kiadvány korlátozott példányszámban hozzáférhető a zalaegerszegi Tourinform irodában, illetve több kötetet juttattak el a megye könyvtáraiba, iskoláiba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Letartóztatás - Késsel fenyegette korábbi párjátPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátÚjabb forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában!Fejlesztés indul a zalaegerszegi Göcseji útonGasztroséta Zalaegerszegen a turizmus világnapjánKutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszán -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Jótékonysági hegedűkoncert Nauratyill Esztertől Emléktábla Siklósi VilmosnakBiciklitúra a szív egészségéértPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátMúzeumi kerengő PetőfirőlXIX. Zalai MurcifesztiválValóságrészletek - fotókiállításSzüreti felvonulás és Aszaló HétvégeÁllati sokadalom 2023