Gulyáságyú és rohamsisak

A MKVM valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) összefogásával létrejött vándortárlat április közepétől a Balatoni múzeum emeleti nagytermében látogatható. A kiállítás rendezői felteszik, majd a tárlattal meg is válaszolják a kérdést: vajon a fronton harcoló katona vagy az otthon maradt nélkülöző tömeg érdemel-e nagyobb elismerést?

A nyitóünnepségen dr. Kovács Vilmos, a HIM-parancsnoka mondott beszédet Havasi Bálint múzeumigazgató köszöntőjét követően, majd Spekál József tartott részletes tárlatvezetést. Mint kiderült: a háború ideje alatt az Osztrák-Magyar Monarchia éléskamrájának tekintett Magyarország a katonai kötelezettségek teljesítése mellett a közös hadsereg élelmezéséről szinte egyedül gondoskodott. A tárlaton reklámplakátok, szöveges falragaszok, korabeli fotók, reklám- és propaganda-képeslapok, karikatúrák, uralkodók, hadvezérek és frontharcosok képével díszített porcelán asztali edények, a katonák egyszerű bádog evőcsészéje, a kereskedők számolócédulái körvonalazzák a hadigazdálkodás keserveit.

A szükség szülte „reform-táplálkozást, a hátországi és a frontélet egy-egy mozzanatát kis enteriőrök jelenítik meg. Feliratok szemléltetik a diadalmas hadba vonulást, a hadigazdálkodást, az áremelkedéseket, a jótékonysági mozgalmakat, a kantint és a menázsit a fronton. Tárlóba kerültek a rózsaszín tábori levelezőlapok; a háborús konyha takarékos ételreceptjei, élelmiszerjegyek érzékeltetik a mindennapi kenyér megszerzésének napi problémáit. A falragaszok, plakátok jól illusztrálják, hogy a szeretetcsomagok küldését és a jótékonysági akciókat hogyan váltotta fel az áruhiány, a drágaság és az éhínség.

A leírásokból kiderül, hogy a porcelánedények nem csak státuszszimbólumként funkcionáltak, hanem egyfelől az egyre súlyosbodó fémhiány jeleinek tekinthetők, másfelől pedig karitatív szerepet is betöltöttek. Az uralkodók vagy katonai hősök portréival díszített tárgyakból származó bevételek gyakran a hadsereg segélyezését szolgálták, akárcsak a különböző adományjegyek. A kormány az általánossá váló liszthiányt a kiőrlési arány növelésével, a fejadagok csökkentésével és különböző pótszerek alkalmazásával igyekezett orvosolni. A gyenge minőségű hadikenyér mellett hamar megjelent a cirokból vagy lóbabból készült olcsó sör, és feltűnt a kukoricakávé is, de a mindennapok részévé lett a fűrészporos kenyér is. A takarékosság mellett a praktikusság is meghatározó tényezővé vált.

A kiállításból kiderül, hogyan terjedtek el a konzervételek, teakeverékek, papírszalvéták, valamint az is, hogy a katonák milyen hazai ételekre vágyakoztak leginkább. A kolbász, szalonna, tepertő, sósborszesz gyakran szerepelt a tábori levelezőlapokon kívánságként. A tábor hangulatát elsősorban szögesdrótos akadályokkal, kantinként és tábori pékségként berendezett enteriőrökkel, kávés és teáskannákkal, evőeszközökkel, valamint az étkezést ábrázoló képekkel és visszaemlékezésekkel idézik meg.