2021.09.27., hétfő - AdalbertZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A változás margójára, avagy felfelé tekinteni

2020. március 30. hétfő, 17:43
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: Facebook
A közösségi oldalon figyeltem fel egy látványos ábrára, mely a változás fázisait szemléltette. Tavasz Mihályné okleveles viselkedéselemző osztotta meg a rajzot, mindjárt meg is kérdeztük szakértő véleményét a témában.

Amikor megmozdul a talpunk alatt a Föld

 - Régóta érezhető, hogy életritmusunk mintha megelőzne minket, egy ideje csak futunk a lelkünk után. A mostani járvány olyan, mintha behúznánk az autón a kéziféket. Nézek ki a szobámból a márciusi télre és arra gondolok, mire akar ez a helyzet tanítani, hogyan lehet hasznomra/hasznunkra mindez. Egyesek realisták, mások pánikolnak, de akadnak sokan, akik bizakodóan tekintenek az ismeretlenbe.Talán sejtenek már valamit abból a változási folyamatból, amelyen az embereknek személyesen és a világunknak globális szinten is végig kell haladni a túlélésért. A közismert mesehős, dr. Bubó egy mondata jut eszembe: „Ha csak nyavajognak, de nincs változás, akkor nem fáj még eléggé.” Ez a fájdalom küszöb mindenkinél eltérő. Más az egyén és más a társadalom, a gazdaság szintjén. 

- Mik a változás fázisai?

- A kiinduló pont egy olyan esemény, amely arra sarkall, hogy másképp tekintsek eddigi életemre. Meg kell állni, keresni, hogy mit tettünk, amiért ez a helyzet előállt. Ez igaz társadalmi szinten is.

- Ez a felelősségvállalás jellemző?

- Döbbenten állhatunk néha a kérdés előtt, hiszen látszólag a körülmények szerencsétlen áldozatai, saját életünk elszenvedői vagyunk. Ha mélyebbre nézünk magunkba, legtöbbször megtalálható az a mozzanat, ami, „hozzásegített”, hogy éppen a személyes szakadékunk szélén álljunk. Mindezt annak az érzésnek az árnyékában, mintha egy lejtőn lefelé kezdenénk csúszni. Ne ringassuk magunkat hiú ábrándokban, tényleg megmozdult a föld a talpunk alatt. Kapaszkodunk ilyenkor mindenbe, szokásba, viselkedésmódba, tárgyakba és mindenkibe, aki a korábbi életünkre emlékeztet, aki vagy ami igazolja azt, hogy nincs is valójában szükség a változtatásra. Majd eljutunk a káosz érzéséig, divatos szóval élve, pánikolunk. Kapaszkodunk az utolsó kis szalmaszálba is, hogy ne zuhanjunk tovább. Ha van bátorságunk, akkor elengedjük azt a szalmaszálat. Amennyiben nincs, éveket is eltölthetünk ebben a helyzetben. Mindenkire rábízom, hogy eldöntse, hogy vajon milyen életminőség párosulhat ehhez a cseppet sem kényelmes lebegéshez. Majd megérkeztünk a saját személyes/ társadalmi mélypontunkhoz. Félünk. Úgy érezzük nincs tovább. ,,Eljön az a pillanat, amikor életünk örökre megváltozik. A pillanat, amikor örökre beismerjük gyengeségeinket. A pillanat, amikor elébe állunk a kihívásnak. A pillanat, amikor elfogadunk egy áldozatot vagy elengedünk egy szerettünket. És megesik, hogy a változás épp válasz az imádságainkra. És akkor valami fordul bennünk.”

- Mitől?

- Erre mindenkinek személyesen kell megtalálnia a választ. Nevezhetjük kegyelemnek, akaratnak, célorientáltságnak, motivációnak, belső erőforrásaink mozgósításának. Kérdések százai lehetnek a fejünkben az egyszerű ,,Most hogyan tovább?”-tól a későbbi konkrét cselekvési tervekig. Ha látom a célt, a hozzá vezető út is meglesz. És ennek megfelelően új szokásokat kezdünk beépíteni a hétköznapjainkba, felfelé mászunk immár lelki szakadékunkban, mely az új élethelyzet felé visz minket. Fáradságos? Természetesen. Komoly lelki és nem ritkán fizikai megerőltetést jelent. Néha vissza-visszacsúszhatunk. De mi van most a birtokunkban, ami a lejtőn lefelé még nem állt rendelkezésünkre? Cél! Felfelé tekintünk immár. A fókusz nem az ellenálláson és a pánikon, hanem a megoldáson van. Lelkünk és testünk izmai folyamatosan edződnek, kezdik megszokni az új terepet. Nő az önbizalmunk. Egyre feljebb haladunk a meredek sziklafalon, beépítjük új szokásainkat, kapcsolatainkat életünk egy immár másfajta sodrásába. Mindezek után felkapaszkodunk új életünk magaslatára. Ilyenkor szerencsés visszatekinteni a bejárt útra és az átélt élményekre. Mi kellett ahhoz, hogy az egyes állomásokon tovább tudjak lendülni? Milyen bennem lévő erőforrásokat használtam? Milyen új készségeket fejlesztettem ki a megküzdés érdekében? 

- Mi lehet az ezt követő lépés/fázis?

- Merjünk szembenézni azzal, hogy volt itt bizony sok fájdalom, kétségbeesés, ellenkezés, önigazolás, munka, kitartás és segítség is. Mert felfelé is mindig találhattunk egy- egy ágat vagy kiálló sziklaperemet, amibe meg tudtunk kapaszkodni. Ne menjünk el ezek mellett a segítő dolgok vagy személyek, vagy saját belső képességek mellett. Becsüljük meg őket, vonjuk le a nehézségekből adó tanulságokat és élvezzük a naplementét, kicsit ,,más emberként”, új életünk fennsíkján. Sokaknak a fentiekben vázolt folyamat félelmetes, kiszámíthatatlan és veszélyesnek tűnik. Be kell vallanunk, tényleg nem a legkényelmesebb utazások közé tartozik. Természetes, hogy félünk az ismeretlentől, hiszen emberi természetünknél fogva törekszünk a biztonságra is. De hol is van a mi biztonságunk? A külső környezetben, személyekben, tárgyakban, teleírt határidőnaplóban keressük álbiztonságunkat vagy megtaláljuk magunkban azt a támaszrendszert, amelyet semmilyen külső körülmény nem vehet el tőlünk? Tudunk-e lehetőséget látni kríziseinkben?

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK