Vezető hírek
Akvárium-installáció a víz világnapjára
Művészi kiállítás a környezetvédelem jegyében
A kerítésen látható lényeknek köszönhetően nemcsak az iskola tanulói, munkatársai, hanem az egyszeri járókelők is elgondolkodhatnak a március 22-i dátum, azaz a víz világnapja alapvetésein. Vagyis, hogy a Föld vízkészlete – legyen szó a tengerek, óceánok vizéről, élővilágáról, valamint az ivóvízkészletről – komoly veszélyben van a folyamatos környezeti terhelés miatt. Ha nincs tengeri élet, nincs szárazföldi sem. Ha pedig nem lesz a következő években komoly változás, néhány évtized múlva teljesen összeomolhat a tengerek élővilága.
Borsos Andrea és a kiállítás alkotói a galériában
Az ENSZ közgyűlése először 1992-ben kezdeményezte a világnapot, melyet rá egy évre szerveztek meg számos országban. A figyelemfelhívó kampányhoz évről évre többen csatlakoznak. A résztvevő intézmények, civil szervezetek, iskolák célja a tájékoztatás és a környezettudatosságra nevelés.
Az Ady-iskola projektjében több évfolyamból, összesen hatvan diák vett részt az idei évben. Borsos Andrea tanár vezetésével a gyerekek egy színes installációt, vagyis egy óriási, lebegő akváriumot készítettek az aulában. A papírmasé figurákkal a tengerek változatos élővilága elevenedik meg. Az „Azért a víz az úr” című kiállítás anyagát a Nemzeti Tehetség Program részeként működő környezetvédelmi tehetséggondozó műhely keretein belül készítették el a diákok, mintegy másfél hónap alatt.
A kerítésre is kerültek vízilények, felhívva a figyelmet a víz világnapjára
Borsos Andrea elmondta: az aulában látható akvárium-installációnak az a lényege, hogy a gyerekek maguk is az élőlények között lehessenek, emiatt alacsonyan helyezték el a lebegő/úszó figurákat. Emellett kint, az iskola kerítésének egyik felén az élő vízivilágot, a másikon pedig a haldoklót ábrázolták; utóbbival jelezve, ha nem lesz változás, állat-és növényfajok tűnhetnek el.
A kiállításmegnyitó részeként a diákok környezetismereti kvízjátékon vettek részt. A kérdések többsége a témához illeszkedve a Föld vizeihez kapcsolódott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala