Vezető hírek
Az AI, mint a tartós kapcsolatok támogatója?
Géptől tanuljuk majd újra az emberséget?
Mindenben van jó és rossz. A géphez szokás nemcsak a szocializációs szint esését hozta, hanem a választékosan, udvariasan és intelligensen társalgó AI-tól talán újra ránk ragadhat ez az egyébként elvárható kommunikációs stílus. A figyelmes hozzáállás eltanulásával az emberi kapcsolatokon, a tartós párkapcsolatokon is javíthatunk. Erről szóló előadásnak adott otthon a „Házasság hete” alkalmával a Deák Ferenc Megyesi és Városi Könyvtár.
Frend László, a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze, aki maga is házasságban él, tartott előadást a témáról. Elismerte, a párkapcsolat kihívást jelent, ahol a lángoló szerelmet tartós szeretetté és elköteleződéssé kell átfordítani. És hogy hogyan segíthet e téren az emberek által beprogramozott információs bázis? Az AI már körülvesz bennünket és mindig a jó működésre törekszik. Ezt a hozzáállást lehetne eltanulni tőle, ha már „az ember megalkotta az AI-t a saját képmására”. Az ennek megfelelő algoritmust öt pontba szedve vezette le az előadó.
Legyen minél pontosabb a megfogalmazott kérdés, ha pontos választ szeretnénk az AI-től. Emberi társalgásban minél pontosabb megértésére törekedjünk. Várjuk meg, amíg elmondja a másik, amit szeretne, aztán kérdezzünk vissza, hogy valóban jól értettük-e, mit mond, mi iránt érdeklődik, vagy éppen mit érez. (Néhány évtizede ugyanezt ajánlotta a Gordon-módszer, majd pedig az „erőszakmentes kommunikáció” módszere.)
A következő lecke a kedvesség. Ahogy Frend László fogalmazott, nehéz észrevenni, hogy kopik ki az életből, pedig ez olajozza a kapcsolatokat. Hajlamosabbak vagyunk arra várni, hogy ha majd minden oké lesz, meg te is oké vagy, akkor leszek kedves. Pedig a kapcsolati megelégedettség szintjét jelentősen emeli a kedveség. Nem a semlegesség a normális, hanem a kedvesség, bármennyire kezdjük is ezt elfelejteni. Az AI nem fog romboló észrevételekkel bombázni minket.
Furcsa, de tény, egy kreált „személlyel” társalgás valós érzelmeket képes kiváltani az emberből. Hogy az AI-nak vannak-e érzelmei? Erre azt felelte, úgy vagyok programozva, hogy együttérzőn beszélgessek, megértően reagáljak, próbálom megérteni az érzelmeket. A mesterséges intelligencia érzelmi mintákat ismer fel a szavak, a hangsúly és a testbeszéd alapján, valamint empatikus hallgatásra képes, együttérző választ ad. (Nem csoda, ha ehhez könnyű kötődni.)
Aztán ítéletmentes kíváncsiság is jellemzi az AI-t. Végül pedig igyekszik megtanulni kik vagyunk, és még az is lehet, hogy jobban ismer minket, mint a párunk. Ha ez igaz, jól van-e így? – tette fel a költői kérdést ez előadó.
Összegzésként elhangzott, ezek végül is egyszerű dolgok, ha egy rohanó világban nem is mindig könnyen kivitelezhetők. A kulcs, hogy legyünk tudatosak, kíváncsiak, és nyitottak a közös növekedésre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán -
rovatunk hírei
Megújul a Viruló Kert Baráti EgyesületHoppláda a Griff BábszínházbanMikrozöldek a könyvtárbanHány köztéri szobor fér el a városban?A Honvédmenház története a Göcseji MúzeumbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanMegemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanA márciusi ifjakra és a szabadságharcra emlékeztek ZalaegerszegenTóth László márciusi zongorakoncertjére minden jegy elkelt, április 3-án lesz ismétlés„Szokatlan hódolat ez…” – Deák Ferenc és kortársai top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isHány köztéri szobor fér el a városban?Növekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségében