Vezető hírek
Az udvarlást soha nem szabad befejezni
Az új év küszöbét átlépve az első hagyományos rendezvények között jegyzik a fent nevezettet. A Családi Intézet munkatársainak szívügye ez a program, mely az egész, úgy tűnik egyre apróbb részletekig megtervezett szertartás lebonyolításában segítséget tud nyújtani.
Esküvői kiállítás a hangversenyteremben
Az idén 25 rutinos kiállítót, szolgáltatót ajánlottak az érdeklődő pároknak. Maga a helyszín is ünnepi pompát kapott a megcsillantott hangulatvilágítások, léggömb dekorációk, látványos terítékek, asztali díszek, süteménycsodák, ínycsiklandozó csoki szökőkút, megörökített látványos pillanatok alkalmi öltözetek bemutatásával.
Mindez szép, de nem elég a hosszú boldog házassághoz. A megnyitón megszívlelendő jótanácsok is elhangzottak a boldogító igen utáni napokra, évekre. Dr. Marx Gyuláné 34 évnyi házasság és nyolc gyermek felnevelése okán hitelesen és humorral megtűzdelten szólt ez ügyben, s a nagy kalandra vállalkozásra bíztatta a fiatalokat. Többek között a férfiaknak azt tanácsolta, soha ne hagyják abba az udvarlást, a nőknek pedig, hogy csodálattal tudjanak felnézni férjükre.
A szolgáltatók kínálatának felmérése közben színpadi bemutatókra is sort került. Legyen szó a zenei aláfestés felcsendüléséről vagy alkalmi ruha bemutatóról. Az előbbit egy fiatal vonósnégyes, az Appassionato biztosította. Stílusosan Mendelssohn közismert Nászindulójával nyitották a rendezvényt. A kiállítás fénypontját a mennyasszonyi ruhák felvonultatása jelentette, de a rendezők nem feledkeztek meg a násznép ünnepi megjelenéséről sem, a kortól és testalkattól függetlenül önbizalmat erősítő alkalmi ruhák ajánlásával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor