Vezető hírek
Egészség és fiatalos megjelenés
Hogyan őrizhetjük meg ezt idős korban?
Dr. Császár Gabriella adjunktus, a PTE Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjának igazgatója előadásából kiderült, miért is fontos a fizikai aktvitás fenntartása időskorban. Egyrészről a társadalom széles rétegéről van szó, hiszen a statisztikai adatok szerint 2005 óta a 65 évnél idősebbek már többen vannak, mint a gyermekkorúak, és 2018-ban 100 gyermekre már 130 időskorú lakos jutott. A magas életkorral másrészről növekszik az egészségügyi kockázat, hiszen egy átlagos 28 éves korú férfihez viszonyítva egy 73 éves férfi négyszer gyakrabban veszi igénybe a járóbeteg-ellátást, tízszer gyakrabban a kórházi ellátást, illetve tizenkétszer gyakrabban írnak fel részére gyógyszert. Az időskorban ki milyen betegségben szenved, vagy éppen meg tudja őrizni egészségét hosszabb távon, abban szerepet játszik a felelősség is, ami a nem fertőző betegségek megelőzése szempontjából mintegy 40 százalékra tehető. Itt kap hangsúlyt az életmód: mennyit mozgunk, hogyan táplálkozunk, mennyire vagyunk érdeklődőek, bizakodóak és kiegyensúlyozottak.
Az időskorral ugyanakkor testi és lelki változások járnak együtt. A legnagyobb kockázatot a szív- érrendszeri betegségek jelentenek, de gyakoriak a daganatos és a légzőszervi megbetegedések is. Mentálisan nehéz elfogadni azt is, hogy hamarabb elfáradunk. Itt a tavasz, a kertészkedés ideje. Be kell látni azt, hogy nem tudunk egyszerre mindent megcsinálni. Inkább osszuk be a munkákat, és közben álljunk meg többször pihenni.
A testmozgásnak egyszersmind bizonyított szerepe van számos szervi betegség megelőzésében, kezelésében. Ez a WHO ajánlása szerint a 18-64 éves korosztály számára heti 300 perc mérsékelt, vagy 150 perc magas intenzitású testmozgást kell, hogy jelentsen az egészségi állapot fenntartása, javítása érdekében. A 64 év feletti korosztály esetében az ajánlott mennyiség heti 150 perc mérsékelt, vagy 75 perc intenzív fizikai aktivitásra módosul. Ehhez sokféle mozgásformát – úszás, jóga, gyaloglás, kerékpározás, nordic walking, társastánc, csoportos torna stb.– választhatunk.
Lambertné Katona Mónika, a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karának kiemelt projektigazgatója köszöntőjében szintén a fizikai aktivitás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mozgással ugyanis sokat tehetünk egészségünkért. Erről Sturcz Istvánné beszélt, aki könyvet is írt a témában. Sokan védekeznek azzal, hogy bár csak lenne erre időm. Dr. Palányi Ildikó tanszékvezető főiskolai docens előadásából kiderült, hogy jó időgazdálkodással ez megoldható, mellyel úrrá lehetünk az állandó nyomás miatti stresszen is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott -
rovatunk hírei
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikTóparti festőkurzus GébártonBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton