2025.07.11., péntek - Nóra, LiliZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Elismerés Könyves Ildikó kórházi védőnőnek

2025. július 10. csütörtök, 17:16
Szerző, fotó: Bánfi Kati
Az idén 110 éves az időközben hungarikum kategóriába került védőnői szolgálat, illetve a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon idén ünneplik a védőnőképzés 50. évfordulóját.

 Szép kihívás és komoly feladat az édesanyák és a babák mellett állni

Ezen dupla évforduló alkalmából országos pályázatot írt ki az egyetem, melyen Könyves Ildikó, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház védőnője is részt vett. Sikeresnek ítélték a pályamunkáját kórházi védőnő kategóriában. Ebben a napi feladatokat, a gyakorlatias tevékenységet és az újításokat mutatja be. Ezen alkalomból beszélgettünk.

Ildikó már az elején hangsúlyozza, a pályázaton elismert tevékenység team munka, melyben kolléganője és az egész újszülött- és koraszülött osztály munkatársai partnerek. Története azért is speciális, mert fiatal házasként és fiatal anyukaként Olaszországban élt, és a saját maga védőnőjének kellett lennie, mivel ott nem létezik ez a szakma.

- A várandósság alatt Olaszországban nem gondozott védőnő (csak nőgyógyász), de amikor Magyarországra többször hazalátogattunk, akkor az itthoni területi védőnő kísérte a babavárást. Amikor a nagyobbik fiam óvodás lett, akkor költöztünk véglegesen vissza Zalába, onnét folyamatos volt a védőnői ellátásunk. Biztonságot adott. Akkoriban születtek az olasz baráti körünkben sorban a babák és erősen biztattam őket a hosszú ideig tartó szoptatásra. Nekem a saját gyerekeimnél is sikerült ezt megvalósítani, amiért az olasz anyósom nagyon büszke is volt rám. Mivel náluk nincs védőnő, nincs, aki ezt sokszor javasolja, sokkal gyakoribb a tápszeres táplálás. Nehezebben elérhető ott a segítség, ha probléma van – mondta Ildikó. 

Könyves Ildikó

- Magyarországon milyen az anyák hozzáállása?

- Vegyes. Speciális probléma most a generációs szakadék, mivel a mai anyukák már a digitális világból szeretnek tájékozódni, és ezzel lépést tartani, nem könnyű, de azért van rá példa. Az évek haladtával egyre nagyobb a szakmai tapasztalat, viszont egyre távolabb is vagyunk a szülőképes korosztálytól. Ez nem könnyű helyzet. 

- Már a várandósokkal is kapcsolatban vagy, ez segíti talán a közös gondolkodást…

- Azt szoktam mondai, hogy a felkészült várandósnál jobb nincs. De ez a felkészítés csapatmunka, nagyon sok szakember részvételével. És vannak már olyan eszközök, élethű újszülött baba, mell modell, amivel gyakorlatias dolgokat lehet tanítani, mert ez jobban megmarad, mint az elmélet. A szülészettel együttműködve havonta elérhetők a „szülésre felkészítő” alkalmak. Így a várandósok már megismerhetik a szülészeten dolgozó kollégákat, velünk védőnőkkel is találkozhatnak, illetve a csecsemős kolléganővel, gyógytornásszal, dietetikussal és pszichológussal is. Mindenkivel jó a kapcsolat, ahogy a körzetes kolléganőkkel is fontos az együttműködés

 - Milyen újításokról tudtál beszámolni a pályázatodban?

- Főleg a késői koraszülöttek, azaz a 34-36. héten született babák táplálásában értünk el sok sikert. A cumisüveg és a fecskendős táplálás helyett egyre inkább a fecskendős ujjetetést alkalmazzuk, mely hatékonyabb etetési módszer és nem építi le a fejlődőben lévő szopóreflexet. A munkámat segíti, hogy 2022-ben elvégeztem a laktációs szaktanácsadó továbbképzést. Félévenkénti váltásban visszük kolléganőmmel, Tóth Anikóval a koraszülött-, illetve az újszülött osztályos feladatokat. Így mindkét területen otthon kell lenni. 

- Mit tartasz még fontosnak elmondani?

- Osztályunkon 24 órás Szoptatási Ambulancia működik, így hazamenetel után is fordulhatnak hozzánk segítségért, ha probléma adódik az anyatejes táplálással. Jó dolognak tartom, hogy az osztályon késői hazaadás jellemző, azaz, akkor, amikor megindul a baba súlya és az anya kellően összeszokott a babával. A 24 órás együttlét során nagyon jól meg tudják tanulni az anyák a baba jelzéseit. Büszkék vagyunk a szülés utáni „aranyórára”, ami nálunk már két óra (szoros anya-újszülött együttlét). 

- Pályakezdőként iskolai védőnő voltál. Nem hiányzik az a légkör?

- Nagyon jó a kisbabákkal lenni. Az iskolás korosztályt pedig jelenleg a saját gyerekeim jelentik otthon. 

- Most az országos siker „másnapján” vannak még terveid?

- Mindig vannak innovációs ötleteink, hogy minél harmonikusabb legyen az anya-baba kapcsolat már az első percektől. Ott állunk az anyák mellett, amikor simán mennek a dolgok és bátorítunk, ha nehézségek adódnak. Az anya-baba párosnak biztonságban kell éreznie magát. A folyamatos képzést fontosnak tartom, az említett generációs szakadék miatt is. A saját feltöltődésemre is gondolok, melyet a tanulás és a sport ad meg. Ez segít, hogy sikeresen vegyem az akadályokat. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)